Megérte-e elkölteni 130 milliárdot?

Véget ért a Jeremie-program, a tapasztalatokról pedig Venture Capital Summit néven konferenciát szerveznek.
Napi.hu, 2016. október 14. péntek, 11:06
Fotó: Napi.hu

Az Európai Unió Jeremie-programja által támogatott több mint 350 kis- és középvállalkozás 2016 május végéig közel 130 milliárd forint - kétharmad részben uniós, egyharmad részben magánpénzek - értékű kockázati tőkéhez jutott a forrás-szőnyegbombázás végrehajtásával megbízott kockázati alapkezelőktől.

A program méltatói szerint a magyar vállalkozások és alapkezelők bőven a célon felül teljesítettek; a Jeremie komoly lendületet adott a hazai startupoknak, és máris több exitre került sor, azaz sikeresen értékesítették a kezdő céget egy befektetőnek. Ráadásul sikerült az összes pénzt elkölteni.

Ez egy igazi sikertörténet lehetne, ám a szakemberek egy része szerint az induló, magvető fázisú cégeknél egyáltalán nem bizonyult hatékonynak a támogatás, a Jeremie-programba pedig sok, eleve életképtelen vagy érdemtelen vállalkozás került - részben az idő szűkösségének, részben pedig az uniós források így is túlságosan nagy arányának köszönhetően.

A piacot jelentősen torzítja a könnyen jött uniós támogatás cunami, amely épp a tehetséges vállalkozásoknak árthat igazán; nem jó, ha folyamatosan mesterséges ajzószerekkel tartunk életben egy piacot. A Jeremie-program másik, sötét oldalát világította meg a Forbes magazin is, amely szerint a startupok támogatására szánt forrásokat több száz millió forinttal csapolta meg egy-egy alapkezelő.

A Jeremie értékelése nem könnyű feladat, hiszen a befektetők nem két év alatt kívántak nyereségesen kiszállni a vállalkozásokból, ezáltal sem a kibocsátott támogatás mértéke, sem pedig a jelenlegi exitek mennyisége sem lehet még mérvadó. A szakértők mégis megpróbálják ezt az október 27-én tartandó Venture Capital Summiton.

HOZZÁSZÓLÁSOK