A Napi Gazdaság cikke

Barcza Györgyöt, a K&H vezető elemzőjét kérdeztük.

- Amíg az utóbbi hónapokban a kamatvárakozásokat konszenzus övezte, addig a monetáris tanács mai ülése megosztja a piaci elemzőket. Vannak, akik szerint a hazai fundamentumok nem indokolnák a kamatnövelést, és egy kis növelés nem segít a 3 százalékos inflációs cél 2009-es elérésében, mások szerint viszont most kiemelten fontos, hogy az MNB megmutassa: tényleg elszánt az alacsony árnövekedési szint elérésében. Ön melyik oldal véleményét osztja?
- Az alapkérdés az, hogy mit kezdenek az inflációval. Érdemes figyelembe venni a múltbeli tapasztalatainkat: nem állunk túl jól. Mi valahogy mindig "inflációs" ország voltunk. Világrekordot tartunk ugye a hiperinflációban. Másrészt, ha az inflációs célkitűzési rendszer bevezetése óta elmúlt hét év átlagos inflációját kiszámítjuk, akkor azt látjuk, hogy ez magasabb, mint mondjuk Csehországban, Lengyelországban vagy Szlovákiában. Ez egyáltalán nem előnyös, hiszen a hosszabb távú beruházási és üzleti döntések kiszámítására negatív hatással van.

Nagyon sokan kételkednek abban, hogy a jegybank valóban elkötelezett-e és valóban megvannak-e az eszközei az inflációs cél eléréséhez, azaz a céllal és az eszközökkel is lehetnek hitelességi problémák. Az, hogy most éppen melyik esettel állunk szemben, már jóval bonyolultabb kérdés. A célt illetően el lehet mondani, hogy a gazdaságpolitika nem eléggé elkötelezett. A háromszázalékos cél hitelességét aláássa, hogy az állami vállalatok által alkalmazott árak, illetve azoké a termékeké és szolgáltatásoké, amelyeket az állam hatóságilag szabályoz, 10 százalék körüli vagy még magasabb értékben növekednek.

Ez eddig a kormányzat felségterülete. A jegybanki hitelességi problémák ott érhetők tetten például, hogy az elmúlt hónapokban ugyan minden országban emelkedett az infláció (Csehországban januárban például 7,5 százalék volt a pénzromlás üteme, magasabb, mint Magyarországon), mégis a hosszú lejáratú állampapírok hozama közel sem nőtt annyira, mint nálunk. Tehát úgy tűnik, hogy Magyarországon az elméletileg rövid távú inflációs sokkoknak vannak hosszabb távú következményei is: átalakítják a várakozásokat, azaz a befektetők és az állampolgárok arra számítanak, hogy az infláció tartósan magas szinten ragad be. Elsősorban ezt kell most rendbe tenni. Ehhez pedig határozott jegybanki és kormányzati fellépésre van szükség: meg kell törni az inflációs várakozást és javítani kell a középtávú inflációs cél hitelességén is, ami a többi országban már sikerült.

- Többek szerint a mostani forintgyengülési ciklus a befektetői spekulációnak a következménye és nem támasztják alá hazai fundamentumok. Egy esetleges kamatemelés nem küldhet olyan üzenetet a befektetőknek, hogy a forint további gyengítésével további kamatemeléseket kényszeríthetnek ki?
- Ez elméletileg logikus érvnek hangzik, de gyakorlatilag minimális a valóságtartalma. Ebben az esetben ugyanis megjelennek azok a befektetők, akik "ellenspekulánsok", azaz pont arra próbálnak játszani, hogy letörjék a spekulációt. Voltak is ilyen - sikertelen - törekvések a piacon az elmúlt néhány hétben, gondolom azért, mert a mostani gyengébb forintnak és hozamemelkedésnek fundamentális alapjai vannak.

Az is magyar sajátosság, hogy ha az inflációval gond van, akkor nem azt mondjuk, hogy van egy helyzet, amit meg kell oldani, hanem magyarázatot keresünk arra, hogy ez miért nem gond. Ez is az inflációs kultúránk része, ami miatt tartósan magas Magyarországon az árnövekedés és amiért nem tudtuk ezt a múltban letörni. Egyszerűen hozzáigazodtak már a várakozások. A mostani helyzet pont arra nyújt lehetőséget a jegybanknak, hogy határozott fellépéssel reagáljon az inflációra, ezáltal a hitelességét építse. Hiába alakulnak ki várakozások a további kamatemelésekre, ha ennek nincs fundamentális alapja, akkor valószínűleg gyorsan kikopnak. Sőt, annál alacsonyabb lehet hosszabb távon a kamat, minél korábban érkezik a kamatemelés, mivel annál előbb megfordítjuk az inflációs folyamatokat.

- A magas inflációs környezet mellett alacsony növekedési pályára került a gazdaság. Tavaly mindössze 1,3 százalékos volt a GDP bővülése, holott akkor még az exportlehetőségek is kifejezetten kedvezők voltak. Többek szerint a kiigazítás szerkezete növekedési szempontból kedvezőtlen volt, így annak potenciális üteme akár jelentősen mérséklődhet.
- Ez volt az alapvető kritikai észrevétele az IMF-nek 2006 közepén, amikor a fiskális megszorító csomagot bejelentették. Azok a szakmai érvek utólag - sajnos - helyesnek bizonyultak. Azaz a bevételorientált kiigazításoknak inflációnövelő hatásuk van, ezen keresztül magasabb kamatszintet eredményeznek és lassítják a növekedést. Utóbbit egy kiszámítható és alacsony infláció és az ezáltal kiszámíthatóvá váló pénzügyi környezet serkenthetné.

Az infláció azonban kedvezőtlenül alakul, a kamatkörnyezet és az árfolyam jövőbeli alakulása bizonytalan, ez jól tükröződik a mostani piaci folyamatokban is. Ennek a helyzetnek lett a következménye, hogy a beruházások gyakorlatilag stagnálnak, így a növekedés is jelentősen visszaesett.
Ugyan a fiskális kiigazítás is visszafogta a bővülést, azonban nem kizárólag ezek az egyszeri tételek lassították a gazdaságot. Vannak tartósabb elemek is, amelyek hosszabb távon a potenciális növekedést is visszafoghatják. A mostani helyzeten ilyen rövid idő alatt már nem lehet javítani, előre kell gondolkodni, 2009-re, 2010-re. Most kell megfogni az inflációt, különben később fizetjük meg ennek az árát magasabb inflációval, magasabb kamatokkal.

- Hogyan érintheti a gazdasági növekedést és a jegybanki alapkamatot az, ha az államháztartás 2009-es hiánya magasabb lesz a konvergenciaprogramban várt 3,2 százaléknál?
- A 2009-es költségvetésről akkor tudunk pontos képet alkotni, ha majd szeptemberben látjuk a számokat. Az alap-makrogazdasági pálya alapján elérhetőnek tűnik a jövő évi hiánycsökkentés. Az idei 4 százalékos hiány akár kisebb is lehet, ha év közben nem kerül sor rendkívüli kormányzati döntésekre, egyszeri kiadásnövelésekre. Ha ezt sikerülne tartani, akkor a 2009-es három százalék körüli érték akár reális is lehet.

- Mennyire érinthet minket kellemetlenül egy esetleges amerikai recesszió vagy a dollár további gyengülése?
- Jelenleg egy hosszú távú trend változására utaló jeleknek vagyunk tanúi, de még nem egyértelmű, hogy valóban képes lesz az európai gazdaság az észak-amerikai nélkül is stabil és gyors növekedést felmutatni. A korábbi években az volt a jellemző, hogy ami az amerikai gazdaságban történt, azt hat hónappal követte Európa. A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy az amerikai gazdaság valóban jelentősebb lassulás felé tart, ugyanakkor az európai gazdaságról a legutóbbi feldolgozóipari bizalmi indexek nem tükröznek ilyen mértékű visszaesést. Az Egyesült Államokban a Fed 1,6 százalékos növekedést vár az idei évre, ami 1,5 százalékos lassulást jelentene, míg Európában a tavalyi 3 százalék után 2-2,5 százalék lehet a növekedés üteme. Ez ugyan érezhető, de nem drámai mérséklődés.