Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bálint György 1919. július 28-án született; kertészmérnök, politikus, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa volt - olvasható a Wikipedia-odalán.

Országszerte ismertté a Magyar Televízió egykori Ablak című magazinja tette, ahol heti rendszerességgel adott kertészeti tanácsokat a nézőknek. Állandó rovata volt évtizedekig a Nők Lapjában is.

Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el.

1949-ben mezőgazdasági mérnökként diplomázott a Magyar Agrártudományi Egyetemen. A Földművelésügyi Minisztériumban kezdett dolgozni, majd onnan a Kertészeti Kutatóintézetbe került. 1955-1959 között a Mányi Állami Gazdaság főagronómusa volt, ahonnan a Fejér Megyei Állami Gazdaságok Igazgatósága főkertészként alkalmazta, 1964-ig.

1967-ig Budapesten, az Állami Biztosító Főigazgatóság szakértője volt, majd nyugdíjazásáig (1981) a Kertészet és Szőlészet főszerkesztői teendőit látta el. 1969-1981 között a Kertészet és Szőlészetet, 1970-1981 között a Kertgazdaságot, 1972-1981 között a Kerti Kalendáriumot, 1984-1988 között a Kertbarát Magazint szerkesztette.

1981-2009 között a Magyar Televízió Ablak című magazinjának állandó munkatársa. 1991-2000 között főszerkesztője az MTV Gazdaképző című műsorának. 1994. június 1-jén belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe. 1994-1998 között országgyűlési képviselő volt. 2009-ben kilépett az SZDSZ-ből, alapító tagként részt vett a Szabadelvű Polgári Egyesület megalapításában - írja a Wikipedia.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport