Meghalt Térey János költő, író

Hétfő hajnalban hirtelen egészségügyi probléma következtében 48 éves korában meghalt Térey János költő, író, műfordító - írta a Literára hivatkozva az Index. A hírt a család közölte.
Domokos Erika, 2019. június 3. hétfő, 10:06
Fotó: MTI Fotó / Marjai János

"Térey János 1970. szeptember 14-én született Debrecenben. A Tóth Árpád Gimnáziumban érettségizett, 1989-től 1991-ig magyart és történelmet hallgatott a budapesti Tanárképző Főiskolán, majd az ELTE Bölcsészkarának magyar szakán folytatta tanulmányait. 1998 óta szabadfoglalkozású író - olvasható életrajzában, melyet egykori kiadója, a Magvető Kiadó tett közzé oldalán. - Első verseit 1990-ben közölte az Élet és Irodalom. Kortárs német, cseh, francia és bolgár költőket fordított, és nevéhez fűződik Paul Verlaine Szaturnuszi költeményeinek első teljes, magyar nyelvű fordítása is. 2001-ben jelent meg Paulus című verses regénye, amely több elismerésben részesült: Palládium-, Tiszatáj- és Füst Milán-díj, Margócsy István pedig a nemzedék várakozását és ígéretét beteljesítő nagy műnek nevezte a verses regényt."

"Első komolyabb, színpadhoz kapcsolódó munkája Puskin Borisz Godunov című drámájának új fordítása, Radnai Annamária nyersfordítása alapján - folytatódik az életrajz. - Filmes vállalkozása egy Harcos Bálinttal közösen írt verses operalibrettó, amelyhez Tallér Zsófia írt zenét, és Mundruczó Kornél filmjének szolgál alapjául (Johanna). Saját drámatrilógiájából (A Nibelung-lakópark) ugyancsak Mundruczó Kornél rendezett felolvasószínházat. Az első rész, a Rajnapark - a Dramaturgok Céhének jóvoltából - megkapta az évad legjobb magyar drámájának díját. A harmadik részt, a Hagen avagy a gyűlöletbeszéd címűt a Krétakör mutatta be 2004. október 23-án, a budavári Sziklakórházban.

"Térey János talán a kortárs magyar irodalom legaktívabb, leglendületesebb alkotója (volt) - írja ugyancsak a Magvető. - Energiájára, lendületére jellemző, hogy elfeledett, tetszhalott műfajokat aktualizál és kelt új életre. Térey - Asztalizene című drámájával - ezúttal a polgári színmű, a társalgási szalondráma és a budai Királyhágó tér vidékére kirándult. A darabot Bagossy László rendezte, az ősbemutató 2007 októberében volt a Radnóti Színházban.

Jeremiás avagy Isten hidege című darabjának ősbemutatója 2010. október 2-án volt a budapesti Nemzeti Színházban."

Térey János Magvető Kiadónál megjelent művei: A Nibelung-lakópark (2004), Ultra (2006), Paulus (2007), Asztalizene (2008), Jeremiás avagy Isten hidege (2009), Protokoll (2010). A Jelenkor Kiadónál megjelent kötetei: A Legkisebb Jégkorszak (verses regény, 2015); Őszi hadjárat (összegyűjtött versek, 2016); Kazamaták (Papp Andrással; tragédia, 2016); Káli holtak (regény, 2018).

Munkáját számos szakmai díjjal jutalmazták, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2006) és a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjat (2010) is - írta a Litera.hu, amelynek állandó szerzője volt.

HOZZÁSZÓLÁSOK