Meghalt a Simon-ügy érintettje

Meghalt Welsz Tamás, a Simon-üggyel összefüggésbe hozott vállalkozó csütörtökön - értesült a hvg-hu.
Napi.hu, 2014. március 20. csütörtök, 18:32
Fotó: Reuters

Rendőrségi források megerősítették a hvg.hu-nak, hogy egy 41 éves férfi halálának körülményeit vizsgálják. A lap úgy tudja, hogy Welsz Tamásról van szó, akinek érdi házából került elő a Simon fényképével és Gabriel Derdák névre kiállított bissau-guineai útlevél is, amellyel - az ügyészségi gyanúsítás szerint - Simon kérésére egy ismerőse bankszámlát nyitott egy hazai bankban. A számlán később több tízmillió forintot helyeztek el.

A hvg.hu úgy tudja a vállalkozóért egy rendőrautó ment a budai Várban, a Logodi utcában található irodájához, hogy kihallgatásra vigyék, azonban az autóban rosszul lett és meghalt. Egyelőre nem tudni, mi a halál oka.

A Simon-ügynek három gyanúsítottja van, az eddig kiszivárgott információk alapján valószínűsíthető, hogy a két új gyanúsított Welsz Tamás és az ő barátnője.

A Központi Nyomozó Főügyészség Simon Gábort március 10-én vette őrizetbe, egy nappal később pedig kezdeményezte az előzetes letartóztatását.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Hajnalka_vagyok, 2014.03.21 21:04

@laci_52: nyilvan a fidesznek nem allna erdekeben, hogy enekeljen a szocikrol. (te se hulyulsz mar meg jobban). ellenben milyen jo a fidesznek, hogy nem tud mar enekelni... a fideszesekrol...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

NemMutyiCsajjeee, 2014.03.21 12:44

???????




...E-ÖRÖ-E-BÓDOTTÁÁÁ.......wazz....



...MIND ÍGY JÁRNAK..??!!....wazz..

..AKIK BIZONYÍTÉKOKAT AKARNAK BEMUTATNI... ANNAK-SANYI..!!??..wazz..

..elöbb-utóbb-netán-..ámde-szintén ..MEGMERÉNYELHETI MAGÁT..??!!...

a NAV-os..ZÖLDES-szineezetü-DOCCIE.. kis-GAZDIJA isss..???.. wazzz...

AKI TÚL SOKAT TUD..??!!..AZ ÚTBAN VANnnn...

AZT LIKVIDÁLNI KELL..??!!... wazz.

.. SZAJRÉKIRÁLY + a CSICSKAPONDRÓ-RIZSAHADSEREG JOBBAN TELJESÍT..??!!....wazz..

BRU-HA-HAAAAAA.....


...ámde hamarosan TAKARODÓ..!!... BALLAGNAK..MENETELNEK...CÖFÖGNEK..RÖFÖGNEK...BÖFÖGNEK... éss NYERGELNEK... éss FÚJJÁK.. éss SZÍJJÁK... (éss NEM KICSIT..)..éss NEM CSAK A KÜRTÖKET...!!

..a DISZNÓSZAROS-GUMICSIZMÁS-ELMEHÁBORODOTT- BRIGANTIK....

..és ISMÉT JÓT RÖHÖGÜNK..

BRU-HA-HAaaaaaaaaaaaaaaaa
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2014.03.21 12:24

A legújabb hírek szerint öngyilkos lett.

Ez Simonnak és az MSZP-nek jó, nem tud már "énekelni".
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bogyu, 2014.03.21 09:24

@Drazsen: Nem lehet, hogy az elintézett iratok aktában megtalálták esetleg a Mindenkiannyitér úr, tán Kósa, vagy Szíjártó konzuli útleveleinek intézéséről készült feljegyzéseket is?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bandesz, 2014.03.21 09:17

41 eves es szivinfarktus, KIZART!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html