Az elmúlt pár év az egyik legszebb időszak volt az életében. Rengeteg munkával olyan magasságokra tört, amelyet el sem tudott képzelni. 50 évet töltött el a filmszakmában, ami az élete volt. (...). Édesanyám a mai napig az egyetlen Oscar-díjas (magyar) producer, egyike annak a kilenc nőnek, akik elnyerték a szobrot - írta Kis András.

Udvardy Anna a pályája elején a Mafilm Filmstúdió munkatársaként dolgozott, majd létrehozta a Meteor Filmstúdió Kft-t, melynek haláláig vezetője volt. Munkássága során leginkább dokumentum- és ismeretterjesztő filmek alkotásában vett részt, de számos tévéfilm is fűződik a nevéhez.

2017-ben a Deák Kristóf rendezte Mindenki című kisjátékfilm producereként nyert Oscar-díjat. A Mindenki volt az első magyar élő szereplős kisfilm, amely jelölésig jutott a kategóriájában, majd meg is nyerte a díjat. Udvardy utolsó munkája producerként Deák 2018-as rövidfilmje, A legjobb játék volt.