Meghazudtolták Orbánt a bevándorlók

Bár Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke azt ígérte, hogy az újabb kerítés a magyar-szerb határon minden illegális belépési kísérletnek ellenáll, ám a létesítmény elkészülte óta nőtt a próbálkozók száma. Állítólag alagutat is fúrtak a nagy védmű alatt.
Komócsin Sándor, 2017. május 17. szerda, 08:50

Lényegében nem változott a magyar-szerb határon az országba bejutó illegális határátlépők száma annak ellenére, hogy április végén átadták az érzékelőkkel és kamerákkal felszerelt új kerítést - írja a Magyar Nemzet. Az elmúlt szűk három hétben ugyanannyi menekült próbált átjutni a védművön, mint előtte hat hét alatt. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt ígérte a magyaroknak, hogy az új védelmi rendszer bármilyen embertömeg feltartóztatására alkalmas - emeli ki a napilap.

Toroczkai László, Ásotthalom jobbikos polgármestere elmondta a napilapnak, hogy tudomása szerint a bevándorlók a legkülönbözőbb módszerekkel próbálják leküzdeni a magyar kerítést. Nem hivatalos forrásból úgy tudja, hogy Kelebiánál még egy alagutat is felfedeztek, nem is kicsit, egy kilométer hosszút.

A 155 kilométeres magyar-szerb határszakaszon felhúzott második kerítés költségét Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára 4,8 milliárd forintra tette és ehhez hasonló összegről beszélt Lázár János is. A  Miniszterelnökséget vezető miniszter március elején még több mint 28 milliárdos költségről beszélt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lomb, 2017.05.17 16:45

Ím itt látható a lakájmédia egyik bravúrja!

Így kell a semmiből hírt kreálni - vagy egy kis lóvét a "szerzőnek"...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kakambuki, 2017.05.17 13:30

Nos egy csak egy napra hagyják őrizetlenül a kócerájt és azt követően tessék minősíteni a hasznosságát. Lenne mondanivaló bőven szerintem és véletlenül sem ugyanaz mint ami a cikkben van.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Nyugatos_szolasszabadsag, 2017.05.17 13:09

Az nem derült kia cikkből, hogy mivel is hazudtolták meg Orbánt a migránsok. Olcsó klikkvadász cikk. Mondjuk Komócsin posztoló elvtárstól max ennyit várok, meg Putyinozást.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Winter, 2017.05.17 10:29

Na és honnan tudja a jólértesült Magyra Nemzet, hogy hány bevándorló jutott be koráőbban illegálisan az országba?
Vagy nem is juttottak be illegálisan?

Egy hatalmas logikai bukfenc eza cikk, de adubajosok nem érnek rá foglalkozni vele. :P
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html