A kormány a központosított közbeszerzés hatálya alá vonja a kormányzati kommunikációs feladatok ellátásával kapcsolatos közbeszerzéseket is - derül ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a parlamentnek pénteken benyújtott, 60 oldalas salátatörvény-javaslatából (ez több törvényt módosít a költségvetési tervezéssel, valamint а pénzpiaci és a közüzemi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával összefüggésben.)

A kormány szeptember 5-án hozott határozatot a központi kommunikációs hivatal létrehozásával kapcsolatos feladatokról. E szerint a kormány "egyetért azzal, hogy az egységes, koordinált kormányzati kommunikáció megvalósítása érdekében - a Magyar Nemzeti Bank, az önálló szabályozó szervek, valamint az autonóm államigazgatási szervek kivételével - a központi költségvetési szervek, valamint a többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek reklám, pr- és kommunikációs feladatait egy központi kommunikációs hivatal lássa el". Ennek végrehajtására Lázár Jánosnak szeptember 15-ig kell előterjesztést benyújtania a kormány részére.

A közbeszerzési törvényt úgy módosítanák, hogy a kormányzati kommunikációs feladatok ellátásával kapcsolatos közbeszerzésekre (termékek, szolgáltatások vásárlása) központosított eljárást lehet alkalmazni. Ezen eljárások részletes szabályait rendeletben fogja meghatározni a kormány, beleértve a személyi és tárgyi hatályát, valamint az ajánlatkérésre feljogosított szervezetet. Ugyanakkor ezen feladatok "egyedi sajátosságai miatt szükségesé válik" a közbeszerzési törvénytől eltérő szabályok megalkotása is - írja a törvénymódosítás indoklásában a miniszter.

Új szervezet lesz

Jelenleg a központosított közbeszerzéseket két szervezet bonyolítja le, egyrészt a kormány által irányított vagy felügyelt szervek, közalapítványok és állami társaságok esetében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által irányított Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF), másrészt az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott szervezetek egyes beszerzéseinél a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI). Ide a kórházak gyógyszer, orvostechnikai eszköz és fertőtlenítőszer beszerzései tartoznak. A központosított közbeszerzéseknél általában nagy tételben vásárolnak, így kedvezmények érhetők el, s akár négy évre szóló keretszerződést, illetve keretmegállapodást kötnek a nyertes szállítókkal.

Mivel új pontban egészítik ki a közbeszerzési törvényt a kormányzati kommunikációs feladatokkal (nem pedig a KEF által beszerzendő úgynevezett kiemelt termékek körét bővítik) feltételezhetően más/új szervezet lesz felelős ezen közbeszerzések lebonyolításáért. (Sajtóinformációk szerint az új, tízmilliárdokat költő központi kommunikációs hivatal vezetője Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó lehet.)

De miért?

A kormány a törvénymódosítást a kormányzati kommunikációs feladatok hatékonyabb és költségtakarékosabb ellátásával indokolja. "А központosított közbeszerzés alkalmazásának célja а kormányzati kommunikációs tevékenységre fordított költségvetési előirányzatok és uniós támogatások tervszerű felhasználása, az eljárások lebonyolításához szükséges megfelelő szakértelem biztosítása, valamint а központi beszerzési rendszerben rejlő gazadási előnyök hasznosítása" - olvasható az indoklásban.

Mást is módosítanak

A közbeszerzés alóli kivételetek körét is bővítenék, egyes postai szolgáltatások mellett a kölcsönfelvétellel is. Mentesülnek a közbeszerzés alól: a "kölcsönök, függetlenül attól, hogy értékpapírok vagy egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, vételével, eladásával vagy átruházásával kapcsolatosak-e" - derül ki a törvénymódosításból.

Hatalmas enyhítés a feltételekben
Jelentősen enyhítenék a kritériumokat arra vonatkozóan, hogy ki töltheti be a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos jogorvoslati ügyekben eljáró Közbeszerzési Döntőbizottság elnöki posztját. Ezentúl elegendő lenne legalább ötéves közbeszerzési gyakorlattal és jogi szakvizsgával rendelkeznie az elnöknek - míg korábban legalább tízéves közbeszerzési és hároméves bírói vagy hároméves közbeszerzési biztosi gyakorlat kellett rendelkezni a jogi szakvizsgán túl.


A KEF által beszerzett országosan kiemelt termékek:

Kommunikációs eszközök és szolgáltatások
- Beszédcélú kapcsolók, készülékek és kapcsolódó szolgáltatások
- Aktív és passzív hálózati elemek
- Mobil kommunikációs eszközök és szolgáltatások
- Zártcélú mobil kommunikációs eszközök és szolgáltatások
- Kommunikációs eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatások

Információtechnológiai rendszerek és szolgáltatások
- Szoftverrendszerek és elemeik
- Hardverrendszerek és elemeik
- Digitális vizuáltechnikai eszközök
- Szoftverekhez kapcsolódó szolgáltatások
- Hardverrendszerekhez, kiegészítőikhez kapcsolódó szolgáltatások
- Digitális vizuáltechnikai eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatások

Irodatechnikai berendezések és szolgáltatások
- Nyomtatók
- Másolók és sokszorosítók
- Irodatechnikai termékekhez kapcsolódó szolgáltatások

Irodabútorok
- Irodai asztalok
- Irodai szekrények, tároló bútorok
- Irodai ülőbútorok
- Irodabútorokhoz kapcsolódó szolgáltatások

Papíripari termékek és irodaszerek
- Papírok
- Papírtermékek
- Számítógép-kiírópapírok
- Irodaszerek és írószerek
- Papíripari termékekhez kapcsolódó szolgáltatások

Gépjárművek
- Személyszállító gépjárművek
- Haszongépjárművek
- Gépjármű-flottaüzemeltetési szolgáltatások
- Új gépjárművekhez kapcsolódó szolgáltatások

Gépjármű-üzemanyagok
- Gépjármű-üzemanyag tankautós kiszállítással (nagykereskedelem)
- Gépjármű-üzemanyag és üzemanyagkártya töltőállomási kiszolgálással (kiskereskedelem)

Utazásszervezések
- Nemzetközi utazásszervezések

Elektronikus közbeszerzési szolgáltatások
- elektronikus árlejtés szolgáltatás