A kormánynak és a Bankszövetségnek a lakáshitelesek megsegítéséről folytatott mai egyeztetésén újabb pontban született egyetértés. A jelenleg hivatalos úton külföldön tartózkodó miniszterelnök hazatérése után még egy utolsó konzultációt folytat a nemzetgazdasági miniszterrel, amely után a lakáshitelesek megvédése érdekében szükséges kormányzati és banki intézkedések bemutatásáról szóló sajtótájékoztatón maga is részt vesz, a jövő hét elején.

Az adósmentő csomagot mára tervezte a kormány, miután azt a múlt hétről elhalasztották. Müller János, a bankszövetség szóvivője a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, hogy a svájci frank árfolyamának rögzítését - 180 forinton - ugyan tartalmazza a kormányhatározat, de azt, hogy ezt kik és miként vehetik majd igénybe, nem. A valós és a rögzített árfolyam különbözetéből fakadó összeget egyébként külön hitelként tartják majd számon, amelyek visszafizetésére az állam három évig garanciát vállal.

A megállapodás eleme lehet, hogy a bankok a kilakoltatási moratórium feloldása után több lépcsőben adják el a kezükbe került ingatlanokat, ezzel kerülve el, hogy a piacot elárassza a sok elárverezett lakás. A kiszivárgott hírek szerint arról is megállapodtak a felek, hogy a bankok a jelenleginél intenzívebben hitelezik a hazai kis- és középvállalatokat, cserébe engedményt kaphatnak a pénzügyi szolgáltatókra kivetett különadóból. Ehhez azonban még egyéb - nem ismert - feltételeknek is meg kell felelniük.

Köztudott, hogy a kormány tervezi a Nemzetközi Eszközkezelő Társaság felállítását, amely felvásárolná a nem fizető adósok ingatlanjainak egy részét, majd bérbe adná azt a volt tulajdonosoknak. (Az eszközkezelő felállítását a kormány 2010 végére ígérte.) Az adósok és a hitelezők adott szabályok szerint együtt kezdeményezhetnék az eszközkezelőnél fedezetül felajánlott lakások eladását is. Ma kiderülhet, hogy ezekből a tervekből mi kerül be a kormányhatározatba vagy a részletek kidolgozására hivatott törvénymódosításokba.