A várakozásoknak megfelelően februárban is folytatódott a forgalomba helyezett új autók számának csökkenése a magyar piacon. Az év második hónapjában 3838 kocsira került rendszám, az egy évvel korábbinál 10 százalékkal kevesebbre, a január-februári 7492-es darabszám pedig 19 százalékos csökkenést mutat.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) kommentárja a magas bázissal magyarázza a mínuszokat: az előző év január elsején drasztikusan csökkent a regisztrációs adó, ami miatt jó néhány 2011 végén megrendelt gépjármű forgalomba helyezését az ügyfelek 2012-ben kérték. Ez a hatás kisebb mértékben, de még a márciusi eladási darabszámoknál is szerepet fog játszani, ám az év második felére az előre jelzett kismértékű növekedés meg fog valósulni - bizakodik az MGE.

Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy ilyen alacsony értékesítési volumennél a havonkénti összehasonlításnak nincs túl sok értelme, mert ebből semmiféle reális következtetés vagy trend nem vonható le. A valóságos piaci folyamatokat ennek megfelelően legkorábban az első félévi forgalomba helyezési darabszámok ismeretében lehet majd reálisan értékelni.

Hozzáteszik: az értékesítésben 70-80 százalékos arányt képviselő céges vásárlások jelentős mennyiségi bővülése nem várható, de kismértékű növekedésre számít az egyesület. Az idén az MGE szerint a magánvásárlók lassú visszatérése mozdíthat elsősorban a piacon, amelyhez a gépjármű-finanszírozás élénkülése is szükséges. Addig - és ezt már mi tesszük hozzá - marad a magánvevőket kiszolgáló használt import pörgése.