A naplapnak az agrártárca pontosította saját államtitkára szavait.

Furcsa is lett volna, hogy a szakminisztérium az Orbán-kormány szinte egyetlen, nemzetközileg is elismert egészségpolitikai sikerét támadja, amit számos európai ország is átvett Magyarországtól.

Minden adónem, így a chipsadó hatását is vizsgálja a kormány, az eltörlése viszont nincs napirenden. Már csak azért sem, mert fontos eszköz a lakosság egészség-magatartásának formálásában - fogalmazott a Népszava kérdésére az agrártárca.

A neta bevezetését követően ugyanis a gyártók 30 százaléka teljesen eltávolította a káros összetevőt, 40 százalékuk pedig módosított a termékösszetételen úgy, hogy az egészségesebb lett. Már három évvel az adó bevezetése egytizedével csökkent a cukrozott italok fogyasztás.

Az agrárminisztérium szerint sem biztos, hogy a népegészségügyi termékadó (neta) a legjobb megoldás a fogyasztók segítésére, támogatják a teher felülvizsgálatát - fogalmazott pénteken Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a Magyar Édességgyártók Szövetségének konferenciáján.

A Napi.hu kérdésére, hogy a kormánynál napirenden van-e a neta újratervezése, Zsigó elmondta: a teher felülvizsgálatát ők is támogatják. Szavai szerint "mi sem vagyunk biztosak abban, hogy a neta a legjobb eszköz, ezért ezt meg kell vizsgálni. Véleményünk az, hogy sokkal inkább a fogyasztói tudatosságot kell növelni".