Az, hogy mindezt hogyan építi majd be a kormány a tarifákba, egyelőre nem tudni, egy szakértői számítás szerint azonban a gáz végárában a behozatali költség kétharmada jelenik meg, ami megerősítheti a lap korábbi értesülését, hogy januártól 5-10 százalékos áremelés jöhet. A kormány persze most is megtehetné, hogy megállítja a határokon az árakat, ahogyan ezt 2004-ben tette - ennek százmilliárdos pluszterhét fizetjük most a gázüzletágat a Moltól megvásárló E.Onnak -, de egy ilyen megállapodásra állítólag most nincs esély, mert júliustól "feltétlenül" felszabadítják az árakat, hogy tiszta helyzetet teremtsenek, ez pedig szakértők szerint akkor legalábbis két számjegyű áremelést hozhat. Átmeneti megoldásként felmerülhet az is, hogy a kormány politikai okokból a nagyfogyasztókra tolja a lakosság pluszterheit, hosszú távon azonban ez sem nagyon működik. Megoldás lehet az is, hogy hazánk a tarifák "rendkívüli" csökkentését kéri a Gazpromtól, arra hivatkozva, hogy nálunk jóval magasabb a tarifa, mint a szomszédainknál - a környező országok közül most csak Románia kapja nálunk drágábban a gázt, 315 dollárért -, ezt azonban egyes források szerint számításokkal alátámasztott hivatalos formában még nem kértük. Más hírek szerint néhány évvel ezelőtt volt egy ilyen magyar megkeresés, de nem lett foganatja. A hazai érintettek egyelőre sem erre, sem a lehetséges gázáremelésről szóló hírekre nem reagálnak.