Mégis durva drágulás jöhet az utakon - meggondolta magát a kormány?

A kormány nem tett le az e-útdíjbevételek növeléséről, sőt a döntések már meg is születtek – így értelmezhető Tállai András, nemzetgazdasági államtitkár nyilvános írásbeli válasza.
Napi.hu, 2014. december 10. szerda, 17:08
Fotó: Napi.hu

A 2015-ös költségvetés eredeti javaslata 169 milliárd forintos nettó e-útdíjbevétellel számolt, ami több mint 35 milliárd forintos emelkedést jelentett az idei tervezett bevételekhez képest. A költségvetési vita során azonban a tehernövekedést megvágták, a végszavazásra váró tervezett 149 milliárd forintos bevétellel számol, vagyis az NGM már csak 16 milliárdos többletbevételt remél az idei tervhez képest. (Az idei terv esetében egy másik, 150 milliárd forintos szám a közismert: ez a bruttó összeg, ami már be is folyt még az év vége előtt.)

Az NGM államtitkára Tállai András azonban csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a kormány megtárgyalta az e-útdíjbevételek növelésével kapcsolatos terveit, azokat elfogadta, így befolyhat az eredetileg tervezett 169 milliárd forint. Az intézkedésről Tállai nem ír, így nem tudni, hogy a díjak emeléséről vagy a díjfizetők körének kiszélesítéséről van-e szó.

Nem kizárt persze, hogy a 169 milliárd inkább elírás, mert az NGM korábban úgy nyilatkozott, hogy a tervezett bevételek 149 milliárd forintra való mérséklésére azért volt szükség, mert "a várható szabályváltozás összességében hoz kevesebbet".

Korábban felmerült az az ötlet, hogy az e-útdíjrendszert kiterjesztenék az autóbuszokra is - ebből remélték e bevételek egy részét, ám az utolsó információk szerint ezt végül nem támogatta a kormány. A költségvetésről jövő héten döntenek a képviselők, ám ezt láthatóan úgy fogják megszavazni - hogy nincs információjuk a többletbevételek forrásairól.

A kormánytöbbség láthatóan vakon bízik a kabinetben, hisz ez a tétel csak 20 milliárd forintos bevételi kockázat, miközben továbbra sem lehet tudni, hogy milyen elemek eladásából teremtenék elő a 169 milliárd forintra betervezett vagyonértékesítési bevételt. Tállai András a már idézet levélben folytatja költségvetés beterjesztése óra, vagyis két hónapja folyó -kormányzati mellébeszélést: "komoly, alaposan kidolgozott konstrukció várható az állam részéről a bevétel realizálására. Az ezt megalapozó javaslatok véglegezése és összehangolása folyamatosan zajlik, ezekre építve szerepel a törvényjavaslatban az érintett bevételi összeg." Az államtitkár viszont arról nem beszél, hogy miből jönne be ez a pénz.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Mercury, 2014.12.10 22:41

Na, mostantól fogva én is elmegyek a tüntetésekre. Ennek a fele sem tréfa, teljesen kifosztják a magyar embereket ha ez így megy tovább.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html