Mégis nagyon súlyos volt a helyzet a Honvédkórházban Zacher távozásakor

2018. szeptember 1-én egy működésképtelen SBC-t vettem át: az orvos-létszám a gyógyítási feladatok ellátásához minimálisan szükséges szint felét sem érte el, úgyhogy nem volt érvényes szeptemberi orvosi beosztás - idézi a Honvédkórház sürgősségi centrumának éléről február 1-vel távozó, a továbbiakban ott osztályvezető-helyettesként dolgozó Burány Béla kollégáinak írt levelét a hvg.hu.
Szepesi Anita, 2019. január 24. csütörtök, 09:37
Fotó: Napi.hu

A levél válságos állapotokról számol be. A minimumfeltételek hiánya, a munkavégzést veszélyeztető személyügyi és tárgyi krízis miatt augusztus végén felálló Zacher Gábor távozása után az osztály élére állt Burány szavai megerősítik Zacher egy nyílt fórumon elhangzott, majd az internetről töröltetett, súlyos állapotokat tükröző beszámolóját. Burány levele szerint augusztusban az orvosi mellett a szakdolgozói oldal is messze elmaradt az elégséges szinttől, mennyiségében és minőségében egyaránt. Az elengedhetetlenül szükséges betegmegfigyelő monitorok, vérgáz-készülék, lélegeztető gépek, illetve egyéb alapvető eszközök (pl. EKG-k, vérnyomásmérők, hőmérők, kapnometria, stb.) teljes vagy részleges hiánya, valamint tartós működési zavarai álltak fenn. Az SBC-n több fontos működési elem nem, vagy csak részlegesen, és problémásán működött. - olvasható a portál cikkében.

Burány a legaggasztóbb jelenségnek a még meglévő munkatársak krónikus fáradtságát, cél-vesztettségét, kiégettségét, és az intézmény vezetésével szembeni bizalomvesztését nevezte.

Burány az azóta eltelt idő pozitív változásait felsorolva - béremelés, új eszközök, újonnan felvett 19 munkatárs, akikkel novemberben már "csak" 100 orvosi műszakot kellett más osztályról levezényelt orvosokkal kiállítani - kijelenti, amit lehetett, megtett, nyugodt lélekkel, sok erőt és jó szerencsét kívánva adja át utódának a stafétát.

A lemondó vezető levele éles ellentétben áll az akkori  hivatalos kommunikációval, melyben következetesen cáfolták a sürgősségi centrum gondjait. Németh Szilárd, a tárca parlamenti államtitkára írásbeli képviselői kérdésre egyenesen azt válaszolta a kérdést benyújtó LMP-s Demeter Mártának, hogy: "a Honvédkórházban nincs válsághelyzet, csak az ön fejében."

A Honvédkórház a hírek szerint jelenleg is súlyos gondokkal küzd, december második felében a koraszülött centrum működését kellett szüneteltetni a szakemberhiány miatt, s egy újonnan nyilvánosságra került levél értelmében határozatlan ideig csak csökkentett progresszivitási szinten működhet a részleg.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darabont1453, 2019.01.24 13:11

Nem baj a stadionok épülnek, a Várban is folynak a beruházások. Az a lényeg, hogy Őfelsége V. Iktor a felkent uralkodó kényelmes rezidenciában pöffeszkedjen, mint köpőlégy a szaros talicskán. És még dagadtabb legyen a 260 Ft-os Gundel somlóitól, hiszen ha olcsó, akkor több belefér a zsebpénzbe ( 280 milliárd összelopott magánvagyonból azért futja ). Bár így is úgy néz már ki, mint a teleszart búvárruha.....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html