Megjelent az újabb adókönnyítésekről szóló kormányrendelet

A Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint a most megjelent kormányrendelet a Gazdaságvédelmi Akcióterv adókönnyítő intézkedései révén több mint 200 milliárd forintot hagy a magyar családoknál, vállalkozásoknál és a lakosságnál.
Szabó Zsuzsanna, 2020. április 21. kedd, 23:43
Fotó: Shutterstock

A kedd este megjlenet kormányrendelet értelmében idén július 1-től két százalékponttal - 17,5 százalékról 15,5 százalékra - csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke, amely a mellett, hogy fél év alatt 160 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál, az álláshelyek megőrzésében is segíthet.

A kisvállalati adónak a kulcsa 2021. január 1-től egy százalékponttal - 12 százalékról 11 százalékra - csökken. Az egy százalékpontos csökkentés mintegy 10 milliárd forintot hagy jövőre mintegy 51 ezer vállalkozásnál, de a PM szerint a tényleges összeg ennél még jóval magasabb is lehet, mert egyre többen választják ezt az adófajtát.

A fent említettek mellett több adózást könnyítő intézkedés részletszabályait is tartalmazza a kedden megjelent kormányrendelet. Az egészségvédelmi szempontok mellett, adókönnyítést és likviditási könnyebbséget is jelent mintegy 600 ezer cég és szervezet számára az, hogy elegendő lesz a beszámolót és az ahhoz kapcsolódó bevallásokat (mint például a társasági adó-, a kisvállalati adó és a helyi iparűzési adóbevallást) szeptember 30-ig elküldeni. Az adót is eddig az időpontig kell megfizetni.

A szabályok az eltérő üzleti éves adózókra is vonatkoznak. A beszámoló készítési határidő marad április 30-a, illetve május 31-e az ún. közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók esetében, vagyis a tőzsdei cégeknél, a bankoknál, a biztosítóknál és a befektetési vállalkozásoknál, de nekik is elegendő szeptember 30-ig benyújtani a bevallást, illetve befizetni az adót.

A PM szerint a cégek likviditását segíti az az intézkedés is, amely a közúti szállítók számára lehetővé teszi, hogy az ekáer bejelentéseik után nem kell kockázati biztosítékot fizetniük, a korábban befizetett biztosítékot pedig visszakapják. A változással komoly összeget spórolnak meg az érintettek, hiszen ezen a jogcímen 2019-ben összességében 7,3 milliárd forint érkezett az adóhivatalhoz.

A kormány az online pénztárgépekre és az automatákra felülvizsgálati moratóriumot vezetett be. Így például az online pénztárgépek esetében szoftver-felülvizsgálatot és szervizes helyszíni vizsgálatot nem kell elvégezni a veszélyhelyzet idején, elegendő a veszélyhelyzet megszűnésétől számított 120 napon belül.

A koronavírus-járvány miatt bajba jutottak újabb, speciális, ráadásul ingyenes fizetés-könnyítést vehetnek igénybe. Az újfajta kedvezmény kérelemre indul, amelyet a hatóság 15 napon belül bírál el. A kérelem mindenkinek - még a cégeknek - is illetékmentes, és legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő harmincadik napon nyújtható be. Az igénybevételhez elegendő, ha a fizetési nehézség a veszélyhelyzetre vezethető vissza. A 12 havi részletfizetés vagy a hat havi pótlékmentes fizetési halasztás mindegyik adófajtára kérhető, és 5 millió forintos tartozásig vehető igénybe. A nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak elég a járvány alatt a nettó bért kigazdálkodni, hiszen még a munkavállalótól levont járulékra és szja-ra is járhat a kedvezmény. Nemcsak az adófizetés ütemezésében segít az új szabályozás, hanem a vállalkozások adócsökkentését is lehetővé teszi. A cégeknek - kérelmük pozitív elbírálása esetén - akár ötmillió forinttal kevesebb adót kell megfizetniük - olvasható a PM közleményében.

A koronavírus-járványnak leginkább kitett turisztikai ágazatot további adóintézkedések segítik. A vendégeknek 2020. december 31-ig nem kell megfizetni az idegenforgalmi adót, mert az állam megfizeti helyettük.

Mintegy egymillió munkavállalónak nőhet a Szép-kártyára érkező juttatása, ugyanis 2020. június 30-ig a jelenlegi adóteher 32,5 százalékról 15 százalékra csökken. Ráadásul 2020-ban a kedvezményes adókulccsal adható összeg is csaknem megduplázódik, 2020-ban az úgynevezett rekreációs keretösszeg 450 ezerről 800 ezer forintra emelkedik, a költségvetési szerveknél pedig 200 ezerről 400 ezer forintra nő.

A kedden megjelent rendelet értelmében a munkavállaló a fizetés nélküli szabadság ideje alatt is jogosult marad az az egészségügyi ellátásra. Helyettük május 1-től a munkáltató fizeti ki az egészségügyi szolgáltatási járulékot, amely havi 7710 forintot jelent. A munkáltató kérésére a NAV engedélyezi, hogy még ezt a minimális összeget is csak a veszélyhelyzet megszűnését követő két hónap elteltével kelljen a vállalkozásnak megfizetnie.

HOZZÁSZÓLÁSOK