Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett határozat szerint Stumpf István kinevezése február elsejétől két évre szól. Feladata kormánybiztosként a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációja.

Ennek keretében a kormánybiztos ellátja a modellváltás előkészítésével, megvalósításával, az új fenntartói modell működésével kapcsolatos állami feladatok koordinációját; összehangolja a modellváltás megvalósításában részt vevők feladatait, nyomon követi a feladatok teljesítését, valamint rendszeresen tájékoztatja az érintetteket. Kapcsolatot tart továbbá a modellváltás megvalósításában, és az új fenntartói modell működtetésében feladattal rendelkező állami szervekkel, valamint fenntartókkal és felsőoktatási intézményekkel.

Stumpf István feladata továbbá, hogy kezdeményezze a munkájával összefüggésben felmerülő, a jogalkotásra vonatkozó döntések meghozatalát, részt vegyen a jogszabálytervezetek előkészítésének koordinálásában; javaslatot tegyen a feladatkörébe tartozó kormányzati döntést igénylő intézkedésekre, különösen a vagyonjuttatásnál és a finanszírozásnál. Elő kell segítenie továbbá az érintett ágazati miniszterek modellváltással kapcsolatban meghozandó szakpolitikai döntéseit, és nyomon kell követnie azok végrehajtását.

A határozat szerint a kormánybiztos a feladatai ellátása során együttműködik az illetékes politikai és szakmai felsővezetőkkel. A kormánybiztost tevékenységének ellátásában a Miniszterelnökségen működő héttagú titkárság segíti. A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja.

A határozat azt is rögzíti, hogy a kormány irányítása alatt álló szerveknek, intézményeknek a kormánybiztos rendelkezésére kell bocsátaniuk a feladatának ellátásához szükséges adatokat, információkat, elemzéseket.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán jelentette be, hogy megállapodott Stumpf Istvánnal, aki vállalta a felsőoktatási modellváltás koordinációját.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek azt mondta: a kormánybiztos kinevezéséről és részletes feladatköréről szóló kormányhatározat várhatóan még pénteken megjelenik a Magyar Közlönyben.