Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Orvosok és ápolók is megfertőződtek, a híradó információját a kórház is megerősítette.

A kórház azt írta, hogy 15 dolgozójuknak lett pozitív a Covid-19 tesztje, többségük tünetmentes és bizonyítottan külső helyszínen kapták el a vírust. A 15 dolgozón kívül három munkatársuk van házi karanténban, de ez a kórház szerint nem okoz fennakadást a betegellátásban, és szerintük kizárt, hogy a dolgozók átadták volna a vírust a betegeknek.

A Független Egészségügyi Szakszervezet úgy tudja, több kórházban is megjelent már a koronavírus az orvosok és ápolók között - annak ellenére is, hogy most sokkal jobb a védőeszközökkel való ellátottság, mint az első hullám elején volt.

A szakszervezet szerint ennél aggasztóbb az, hogy az elmúlt hónapokban csökkent az egészségügyben dolgozók száma, így felvetődik a kérdés, hogy elegen vannak-e ahhoz, illetve eléggé felkészültek-e arra, hogy ilyen rendkívüli helyzetben helyt tudjanak állni.