A tavaszi futószezon indulása miatt futócipőteszttel jelentkezünk. A legdrágább férfi futócipők gyengébben szerepeltek a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) által ismertetett nemzetközi teszten, amelynek keretében ismert és kevésbé ismert márkák (Adidas, Saucony, Asics, Nike, Salomon, Reebok, Brooks, Mizuno) magyar piacon 18-40 ezer forintért kapható cipőit vizsgálták a szakemberek.

Hogyan vizsgálták a cipőket?

Azt nézték, mennyire tartósak, mennyire tompítják az ütéseket, milyen a nyomáseloszlásuk. Emellett gyakorlott futók és ortopéd orvosok mondtak véleményt a cipőkről, amelyeknek a vegyianyag-szennyezettségét is megvizsgálták. Bár a teszteknél általában pontszám szerint rangsorolják a különböző termékeket, a férfi futócipőknél nincs összpontszám. Ugyanis lábtípustól függ, kinek melyik cipő a legjobb, például azt, kinek kell nagyobb ütéstompítású cipő.

A tartósság, ütéstompítás és nyomáseloszlás alapján külön-külön legjobban szereplő cipők 26-32 ezer forintba kerülnek, míg a lista másik végén, a leggyengébb cipők között egy 18 ezer forintos termék volt, a másik kettő 36 ezer, illetve 40 ezer forintba kerül.

Melyik lábra lesz?

A részeredményekből az is kiderült, hogy a fenti paraméterek (tartósság, ütéstompítás, nyomáseloszlás) alapján legjobbak közé tartozó cipő stabilizálás szempontjából gyengébb osztályzatot kapott. Örömteli, hogy a vizsgált futócipőkben nem vagy csak elenyésző mértékben voltak egészségre káros anyagok, mint például (PAH-ok, azaz policiklikus aromás szénhidrogének ) Ahogy az összes cipőnél, a futócipőknél is érdemes tisztázni vásárlás előtt, milyen típusú lábunk van, leginkább azt, hogy futás közben a sarok mennyire dől befelé.

Kép: Reuters

A lábtípus mellett a testsúly, a futásban szerzett eddigi rutin és az edzés célja is befolyásolja, hogy milyen típusú cipőt érdemes vásárolnunk. Tanácsos több futócipőt is kipróbálni a végleges döntés előtt. Arra is figyelni kell, hogy akkor jó a cipő, ha a lábujjaknál egy hüvelykujjnyi hely van, ugyanakkor nem lötyög, és nem nyom sehol. A kezdőknek és a hobbifutóknak olyan cipőre van szükségük, amelyik megfelelően tompítja az ütéseket. A ütéstompításban gyengébb, egyúttal könnyebb cipőket inkább a tapasztalt, rutinos futóknak ajánlják a szakértők. (A futócipők tesztjének részletes, cipőnkénti eredménye a Tudatos Vásárlók Egyesületének honlapján érhető el (fizetős tartalom).

Boldogság és a futás
Magyarországon egyébként nagyon kevesen sportolnak: a KSH időmérlege szerint a lakosság mindössze 7,6 százaléka sportol rendszeresen, naponta átlagosan 7 percet. Ugyanakkor azok, akik sportolnak, naponta 88 percig teszik ezt, azaz közel másfél óráig mozognak. A statisztikából az nem derül ki, hogy a rendszeresen sportolók között mennyi a futók aránya.

Mindenesetre a sportorvos.hu egyik futásról szóló cikkéből kiderül, hogy a rendszeres futás hatására nem csak az aerob állóképesség nő, hanem számos anyagcsere- (vérzsír-paraméterek kedvező változása,cukortolerancia, etc.), légzőszervi, kiválasztó-rendszeri, hormonális és idegrendszeri változás is bekövetkezik. Az agy endorfin hormont szabadít fel, amely boldogságérzetet vált ki. Létrejöttét a futás kezdetétől számított 35-45. percre teszik, amely a futás abbahagyását követően még egy ideig - akár órákig is - megmarad. Javul a stresszhelyzet-megoldó- és a monotóniatűrő-képesség is, mely tulajdonságokra vitathatatlanul nagy szükség lehet mindennapokban. A testről alkotott kép is javul, ami szintén kedvező.

Miért kell fizetni a teszt részletes eredményeiért?

Fontos megjegyzés: A Napi.hu és a Buksza nem kap pénzt, jutalékot egyéb juttatást a teszt készítőitől. A TVE honlapján elérhető részletes teszteredményekért pedig azért kell fizetni, mert a teszt megrendelője és jogtulajdonosa, az International Consumer Research and Testing Ltd.-nek ez az előírása. A gyártóktól független nemzetközi ICRT (International Consumer Research & Testing ) hálózat világszerte fizetős tesztekkel segít a vásárlóknak. Az ICRT egységesen kidolgozott módszertan és szempontrendszer alapján készíti a teszteket akkreditál laboratóriumokban. Egy-egy termékteszt nemzetközi szinten zajlik, a Tudatos Vásárlók Egyesülete teszi magyarul is elréhetővé és az adott termék magyarországi árát is publikálja.