A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó térségi szakértői pénteken közölték: továbbra is arra számítanak, hogy a monetáris testület tagjainak többsége az alapkamat változatlanul hagyására szavaz a keddi ülésen. Azonban növekszik az euróövezeti járványkockázat, emellett az MNB emelte inflációs előrejelzését, és a ház szerint mindezek alapján legalábbis "heves vita" várható arról, hogy nem kellene-e kamatot emelni.

Egy másik nagy londoni befektetési bankcsoport, a Barclays Capital felzárkózó piaci elemzői ugyanakkor pénteki előrejelzésükben azt közölték, hogy amikor a minap Budapesten tárgyaltak, az MNB illetékeseinek határozottan az volt az álláspontjuk, hogy a forint jelenlegi gyengesége "nem jelenti 2008 októberének megismétlődését".
A Barclays Capital londoni elemzői ezzel kapcsolatban felidézték, hogy az akkori forinteladási nyomás közepette - nem sokkal azelőtt, hogy megszületett a "vészfinanszírozási megállapodás" a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - a magyar jegybank egy menetben 3,00 százalékponttal emelte alapkamatát.

A Barclays Capital londoni szakértői pénteki elemzésükben közölték: budapesti tárgyalásaikon az MNB azzal érvelt, hogy a rövid távú, nagyarányú árfolyam-volatilitást jobban lehet kezelni devizapiaci intervenciókkal.
A Barclays Capital elemzői hozzátették: a 300 forint körüli euróárfolyam ellenére is azon a véleményen vannak, hogy az MNB "még mindig messze jár a vészkamatemeléstől".

Ugyanerre a következtetésre jutottak minapi elemzésükben a Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének közép-európai stratégái is, akik nemrég szintén tájékozódó körutat tettek a térség országaiban, köztük Magyarországon.
Tapasztalataikról Londonban összeállított elemzésükben közölték: budapesti látogatásuk után még erősebb az a meggyőződésük, hogy a piacok túlbecsülik egy forintvédő célú, rövid időn belül bekövetkező MNB-kamatemelés esélyét.
"Néhány befektető" a jelenlegi helyzetet a 2008. októberihez hasonlítja, amikor az MNB a forint védelmében kamatemeléshez folyamodott. A Morgan Stanley közgazdászai szerint azonban "még az MNB is nagyon különbözőnek tartja a mostani helyzetet az akkoritól". Igaz, hogy a forint most még gyengébb, ám a bankok erősebbek, az állampapírpiac működik, és a jegybanknak kétszer akkora devizakészlete van az intervencióhoz, ha ez szükségessé válik.

A ház szerint ez nem azt jelenti, hogy az MNB "semmilyen körülmények között" nem hajt végre "vészjellegű kamatemelést". Ez azonban "meglehetősen távolinak" tűnik, és csak akkor valószínű, ha a forintárfolyam volatilitása nagymértékben növekedne, és meredek árfolyamkilengések lennének a piacon, nem pedig akkor, ha az euró forintárfolyama egy adott szintet átlépne - vélekedtek a Morgan Stanley londoni elemzői.