Az MNB monetáris tanácsa (MT) mai kamatmeghatározó ülésén újra vágott, de a várakozások dupláját, 20 bázisponttal vágta az alapkamatot, így az szerdától már csupán 2,1 százalék.

Az előző kamatmeghatározó ülésen, június 24-án csak Cinkotai János szavazott az MT-ben a kamat tartására, míg Pleschinger Gyula nem volt jelen a döntésnél. Így akkor a többeik (Balog Ádám, Bártfai-Mager Andrea, Gerhardt Ferenc, Kandrács Csaba, Kocziszky György, Matolcsy György és Windisch László) voksa nyomán döntöttek az újabb 10 bázispontos vágásról, így alakult ki akkor a 2,3 százalékos alapkamat - derült ki a rövidített jegyzőkönyvből.

A dokumentum alapján Cinkotai véleménye szerint Magyarországon már árstabilitás van és az infláció az előrejelzési horizonton várhatóan a jegybanktörvény alapján kitűzött inflációs céllal összhangban alakul. Úgy látja, hogy az alapkamat további csökkentése nem indokolt, a gazdasági növekedést pedig alig számszerűsíthető mértékben támogathatja, ami a növekedési hitelprogrammal (nhp) is támogatható. Azt is hozzátette, hogy az alapkamat további mérséklése - a befektetői hangulat változása esetén - pénzügyi kockázatot hordozhat, míg annak kedvező hatásai csak korlátozottan érvényesülhetnek.