Meglepő dolog derült ki a boltokban kapható porszívókról

Hiába drágább, attól még nem lesz jobb egy eszköz. A 30 ezer forintos porszívó néha jobb, mint a 200 ezer forintos. Viszont a készülékek mindegyike kibír legalább 10 évnyi folyamatos használatot - derült ki a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) által elvégzett laboratóriumi tesztekből.
Szabó Dániel, 2017. április 24. hétfő, 13:49
Fotó: Napi.hu

A TVE 18 gyártótól összesen 46 terméket vizsgált meg olyan szempontok alapján, hogy a készülékek milyen hatékonysággal távolítják el a port, milyen az energiafogyasztásuk, zajkibocsátásuk, mennyi port engednek vissza a levegőbe, mennyire tartósak és milyen könnyű használni őket. A tesztelt porszívók a 15 ezer és 200 ezer forint közötti áron mozognak.

Bár adná magát, hogy a drágább termékek jobbak és tartósabbak, a teszt meglepő módon nem ezt igazolta. A TVE 550 órás működési szimulációján - ez 10 éven át heti 1 óra porszívózásnak felel meg -  nem volt olyan termék, amelyik ne a maximális pontot kapta volna a tartóssági próbán. Egyik sem hibásodott meg a teszt során.

Még érdekesebb, hogy akár 30 ezer forint körüli összegért is vehetünk olyan porszívót, amelyik az összes szempont alapján 0-tól 5-ig terjedő skálán jó eredményt ért el. Miközben 100 ezer forint felett is van olyan termék, amelyik gyengén teljesített a felmérésben.

Az viszont lehangoló, hogy mikor azt vizsgálták, melyik eszköz, milyen hatékonyan távolítja el a koszt a különböző felületekről (szőnyeg, parketta, kőburkolat), akkor egyetlen termék sem ért el maximális pontot, viszont 25 termék még közepes értéket sem kapott - derül ki az eredmények részletes ismertetőjéből.

A TVE felmérése hasonló eredményre jutott legutóbb, amikor a futócipőket tesztelték. De még lehangolóbb volt, hogy a gyümölcs joghurtok között olyat is találtak, amely nem tartalmazott gyümölcsöt.

HOZZÁSZÓLÁSOK