Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Egyesült Államokban évente több mint 2,5 millió emberrel történik közlekedési baleset. Az esetek 64 százalékában a mobiltelefonálás is közrejátszik a karambolban. Meglepő, de igaz, hogy ha vezetés közben SMS-ezünk vagy csetelünk, hatszor nagyobb esélyünk van a balesetre, mint ha ittasan ülnénk a volán mögé (ez persze nem jelenti azt, hogy érdemes lenne ittasan volán mögé ülni) - derül ki a Generali Biztosító közleményéből.

Ahogy ittasan, úgy kézben tartott mobiltelefonnal is szigorúan tilos vezetni, és akár több tízezer forintos bírság is járhat érte. De még ígyis rengeteg autós teszi ezt. A RAC autóipari szolgáltató cég tavaly szeptemberben megjelent felmérése szerint nőtt azon gépkocsi-vezetők száma, akik vezetés közben mobiloznak. 2014-ben még csak 8 százalék vallotta ezt, míg 2016-ban már a megkérdezettek harmada. Amerikában például 4-ből 1 autóbalesetet a vezetés közbeni smsezés okoz: a becslések szerint évente közel félmillió ember sérül vagy hal meg vezetés közbeni mobilhasználat miatt.

Még nagyobb veszély lehet

Valójában a látencia miatt jóval több mobilozás kiváltotta baleset történhet, legalábbis erre jutott egy friss kutatás is: sokkal több közlekedési balesetet okoznak a mobilozó sofőrök, mint amennyiről a statisztikák beszámolnak. Gyakran ki sem derül, hogy ez áll-e a háttérben, mivel a rendőrségnek általában nincsenek megfelelő erőforrásai és hatásköre ennek kivizsgálására.

Statisztikai adatgyűjtés kizárólag a személysérüléses balesetek vonatkozásában folyik, de nem terjed ki arra, hogy az egyes, balesetet eredményező közlekedési szabályszegések milyen figyelemelvonó tevékenységre vezethetőek vissza - mondta el Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője a Generalinak. Itthon tehát a telefonáló autósok bűneiről nincs pontos kimutatás a rendőrségi jelentésben, pedig elég sok baleset mögött állhat ez.

Focipályányi vakfolt

Az autós balesetek során az ütközések többsége 3 másodpercen belül következik be, miután a vezető figyelme elkalandozik. Ezt érdemes összevetni azzal, hogy egy sms elolvasása átlagosan 5 másodpercig tart, ennyi ideig vezetnek vakon a sofőrök. Árányosítva ez azt jelenti 88 kilométer/óra átlagsebességnél akár egy futballpályányi távolságot haladhatunk anélkül, hogy bármit is látnánk a környezetünkből. Ez ráfutásos balesetekhez vezethet, vagy akár vadgázolást eredményezhet a figyelemkiesés.

A balesetek elkerülésére kiváló módszer lehet, ha kihangosítva, beszédfelismerő, diktálásra és felolvasásra képes applikációkat futtatva használják a sofőrök a telefonjukat. De hasznos lehet a vezetés idejére bekapcsolni az automata válaszüzenetet is, hogy a tulajdonos épp nem elérhető. A szövegblokkoló alkalmazás is jó választás lehet, hiszen egy bizonyos sebesség felett nem enged üzenetet írni - tanácsolja Szikszai József, a Generali Biztosító vagyon- és gépjármű-kárrendezési igazgatója.