Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A földárverésekből eddig 240 milliárd forint bevétel folyt be a Nnemzeti Földalapba. A kormány hétfői ülésén döntött ennek a bevételnek a felhasználásáról, eszerint ipari parkokat építenek belőle - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

A miniszter elmondta, hogy a nemzetgazdasági tárca további javaslatokat tesz a pénz elköltésre.

Kicsi a mozgástér

A helyzetet nehezíti, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) tavaly decemberben kimondta, hogy a befolyt összeget csak földvásárlásokra, illetve birtokpolitikai célokra lehet fordítani. A földtörvény tételesen felsorolja mire lehet fordítani a földalap bevételeit: többek között a földbirtok-politika végrehajtására, erdőtelepítésre, szociális földprogram vagy közmunkák támogatásra. A javaslatban ipari parkok telepítése - érhető okokból - nem szerepel.

A földértékesítési programot korábban meghirdető 2015-ös kormányhatározat eredetileg úgy rendelkezett, hogy "[a]z állami tulajdonú földterületek értékesítéséből származó bevétel kizárólag Magyarország fejlesztésére és az állami vagyon gyarapítására használható fel." Ezt a rendelkezést azonban az Alkotmánybíróság megsemmisítette, és kimondta, hogy csak a földpolitika már előbb felsorolt céljaira lehet azt felhasználni.

A Napi.hu már egy héttel ezelőtt feltette a kérdést a Miniszterelnökségnek, hogy miként próbálnak a törvényi követelményeknek megfelelni. Választ arra való hivatkozással nem kaptunk, hogy a kormány csak e hét hétfőn dönt a kérdésről. Érdemi választ azóta sem kaptunk, sem a Miniszterelnökségtől sem az agrártárcától.

Lázár most a sajtótájékoztató során kérdésre válaszolva elmondta, hogy mivel ezt a pénzt a törvény szerint csak termőföldvásárlásra lehetne fordítani, mindenképpen törvénymódosítás kell a másra való felhasználáshoz.

A dolog pikantériája, hogy a 240 milliárd forintos bevétel túlnyomó része állami hitel, hisz a gazdák a termőföldek többségét a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. hiteléből vásárolták meg - így végső soron a kormány az MFB-től felvett hitelekből finanszírozza az ipari parkosítást.

80 milliárd forintot kap Pest megye fejlesztésekre

Mivel Pest megye szinte semmilyen forrást nem kap az Európai Bizottságtól fejlesztésekre, a kormány hétfői ülésén úgy döntött, hogy 2021-ig 80 milliárd forint saját forrást biztosít a megyének - mondta Lázár János.