Az első kilenc hónapban a Nyugdíjbiztosítási Alapból ellátást kapók száma csökkent az alapkezelő Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) adatai szerint, ami meglepő, miközben a társadalom elöregszik. A következő hónapokban további meglepetést jelenthet, hogy beindul a fokozatos nyugdíjkorhatár emelés, így átmenetileg csökken a nyugdíjba vonulók száma. A korhatár az évtized végégig a jelenlegi 62 évről 65 évre emelkedik, évente egy fél éves ugrással, így jövő év első felében visszaesnek a nyugdíjazások.

Az idén január és szeptember között tapasztalt visszaesés még nem ennek a folyamatnak, hanem a korhatár alatti ellátások - jellemzően rokkantnyugdíjak megszűnésének köszönhető. Ugyanis az öregségi nyugdíjak száma a vizsgált időszakban 22 ezer fővel nőtt, így az már érzékelhetően meghaladja a 2 millió főt - magyarán minden ötödik magyar állampolgár ma már nyugdíjas.

Az új nyugdíjasok közel fele még nem érte el a 62 éves korhatárt - ugyanis az első háromnegyedben 14,6 ezer korbetöltött nyugdíjast regisztrált a nyugdíjfolyósító, ugyanakkor 11,6 ezer olyan új nyugdíjat is megállapítottak nőknek, akik a 40 év munkaviszonnyal a korhatár előtt vonultak nyugdíjba. A"Nők-40" program a Fidesz kormány újítása, ezen új szabály szerint nem kell elérni a 62 éves korhatárt, ha valaki 40 évnyi biztosítással rendelkezik - ebből elég 32 évet ténylegesen ledolgozni, ha emellett még legalább három gyermeket is nevelt az illető hölgy. A program keretében annak 2012-es bevezetés óta eltelt szűk két évben 98,5 ezeren mentek nyugdíjba - még a korhatár elérése előtt. Csak ez a tétel évi 130 milliárd forinttal növeli a nyugdíjkassza kiadásait.

 

A nyugdíjastársadalom összetétele
Létszám (fő)Létszám változása decemberhez képesthavi átlaga (Ft/hó)Változás forint
1. Öregségi nyugdíjak2018256223341130135,5
Korbetöltött öregségi nyugdíjak1912175146861125975,7
ebből: Korbetöltött rokkantsági nyugdíjakból átsorolt373456-9687993555,4
Korhatár alatti öregségi ny. (1955. előtt született fegyveresek)7576-39991994726,7
Nőknek 40 év jogosultsági idő alapján járó nyugdíjak98505116471144304,6
2. Korhatár alattiaknak járó ellátások118990-418971372339,6
3. Rokkantsági és rehabilitációs ellátások426661-18496651693,6
ebből: Rehabilitációs járadékok6397-7815845505,8
4. Özvegyi és szülői nyugdíjak101187-7105649934,4
Özvegyi és ideiglenes özvegyi nyugdíjak101132-7094649904,4
Szülői nyugdíj55-11706770,9
5. Árvaellátás76372-7724374773,2
6. Mezőgazdasági szövetkezeti járadékok2923-388783845,7
7. Baleseti járadék9382-640265802,6
8. Rokkantsági járadék32408-53334220,0
9. Házastársi pótlék, jövedelempótlék19810-127815910-0,1
10. Egyéb járandóságok23243442084,3
Ellátások mindösszesen2808313-552441010005,6
ebből: Nyugellátások összesen2202212-3101081045,9
Forrás: ONYF



Eközben csökkent más korhatár alatti ellátások száma: az ONYF adatai szerint az első háromnegyedben 41 ezer fővel csökkentek ezen ellátások. Ezen felül további 18,4 ezer fővel csökkent a rokkantnyugdíjasok száma - ők is kikerültek a rendszerből, ennek ellenére ez tábor még meglehetősen népes, hisz a szeptember végi adatok szerint 426 ezer ilyen ellátást folyósítottak.

Az átlag nyugdíjas 2013 szeptemberében 113 ezer forintos havi ellátás kapott az elmúlt évtizedekben befizetett járulékai fejében. Az ellátások átlagos összege így 5,5 százalékkal haladja meg a decemberit, amely az egy százalék alá csökkent infláció fényében már jelentős, 4 százalékos reálnyugdíjemelkedést takar. A nyugdíjak között továbbra is hatalmas a szórás: az elitet a közel 200 ezer forintos havi ellátási összeggel a volt fegyveres testületi dolgozók jelentik. A 199,4 ezer forintos jövedelem átlagon belül is nagy szórások tapasztalhatóak, léteznek ennél lényegesen magasabb - akár félmillió forintos - nyugdíjak is - még ha nem is gyakoriak, itt pár tíz emberre kell gondolni. Az átlagos rokkantsági ellátottnak ezzel szemben alig havi 65,1 ezer forintos ellátásból kell megélnie.