Bár 2013 utolsó negyedében az összes motorbenzin- és gázolajtípus forgalma nőtt a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatainak kútjain, az év egészében a 95-ös benzinből eladott mennyiség így is alulmúlta a 2012-est.

Meglepő lehet, hogy az év utolsó három hónapjában az igazán nagy növekedést a drágább üzemanyagok piaca mutatta: a 98-as benzin eladott mennyisége 29, a prémium benzineké 22, a prémium gázolajé pedig 12 százalékkal nőtt éves összevetésben. Ezek a kategóriák a teljes üzemanyagforgalomhoz képest továbbra is szerény súlyúak, összesített arányuk október-decemberben 3,8 százalékon állt. Igaz, ez meghaladja az egy évvel korábbi, 3,5 százalék alatti értéket.

Az év folyamán a szövetség tagvállalatai 1,592 milliárd liter gázolajat és 1,187 milliárd liter benzint értékesítettek, utóbbi 2012-höz képest 1 százalékos csökkenést, előbbi 4,2 százalékos növekedést takar. Ezzel a dízelpiac már hajszállal felülmúlta a 2010-est, miközben a benzineladások lejtmenete csak szelídülni tudott. Ezt mutatja az alábbi grafikon:

Az üzemanyagpiac 2013 első negyedében még számottevő visszaesést mutatott, amit negyedévről-negyedévre alapvetően a gázolajeladások meginduló növekedése húzott fel pluszba. Ebben a növekedésben az üzemanyagárak mérséklődése mellett közrejátszhatott a használtautóimport felpörgése, illetve az, hogy a reálbérek növekedésével és a rezsicsökkentéssel több pénzt tudtak autózásra költeni a háztartások.