A kormányfő az Országházban tett nyilatkozatában elmondta: az idén keletkező költségvetési többletből kap minden nyugdíjas 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt a tervek szerint még karácsony előtt, de legkésőbb a két ünnep között. Ez egy gesztus, a nyugdíjasok iránti tisztelet kifejezése - fogalmazott a politikus. Szavai szerint egy karácsonyi gesztusnál nem akartak vitát nyitni arról, ki kap több, ki kap kevesebb pénzt, ezért méltányosnak tartja a tanács javaslatát, hogy minden nyugdíjasnak járjon az utalvány.

A 2017-re tervezett nyugdíjemelés mértékét 0,9-ről 1,6 százalékra emelik - mondta Orbán Viktor. A nyugdíjtörvény szerint a januári nyugdíjemelésnek az infláció mértékével kellene megegyeznie. A kormány mára elavult inflációs prognózisa szerint 0,9 százalék lenne az infláció 2017-ben, a piaci elemzők ennél lényegesen magasabb, 1,6-2,4 százalékos drágulással számoltak még a minimálbér-emelési megállapodás bejelentése előtt. A 15 százalékos minimálbér-emelés ezen felül is többletinflációt gerjeszt - ám a kormány a mai napig nem állt elő új prognózisával.

Ahogy minden év végén, 2017 novemberében is szükség esetén korrigálják majd a nyugdíjakat, ami az infláció függvénye - magyarázta a miniszterelnök.

Ebben az évben "a magyar gazdaság jó pályát futott", így lehet arról beszélni, hogyan részesüljenek a nyugdíjasok az év végén keletkező költségvetési többletből - mondta Orbán. A kormány úgy látja,, hogy maradt még vagy keletkezik valamennyi pénz az év végéig, muszáj, hogy a nyugdíjasok is részesüljenek ebből.