Meglepte a bankszövetséget a kormány húzása

Meglepetésként érte a bankokat a banki különadó mértékének és alapjának megváltoztatása, amit kedden fogadott el a parlament. Nagyon károsnak tartják, ahogy a banki különadó időtartamának meghosszabbítását is.
MTI-Eco, 2010. november 17. szerda, 18:23

Erdei Tamás a Magyar Bankszövetség elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a keddi módosítás nagy meglepetés volt számukra, ugyanis nem volt szakmai egyeztetés a bankszövetség és a kormány között. Úgy vélekedett, hogy technikai változtatások mögé bújtatva a különadó mértékének növelésére került sor.

A jelenlegi szabályozás szerint a bankoknak 50 milliárd forintos adóalapig 0,15, az e feletti után pedig 0,5 százalékos adót kell fizetniük. A mostani módosítás a felső kulcsot 0,53 százalékra emelte. A hitelintézetek adóalapjaként meghatározott mérlegfőösszeg számításánál a csökkentő tételek között nevesített ügyletek az Európai Uniós relációkra is kiterjednek, vagyis az a bank, amelyiknek van az EU-ban leánybankja, az anyabank és az uniós leány közötti tranzakciókkal csökkentheti a bankadó alapját.

Erdei Tamás szerint teljességgel érthetetlen, hogy miért kellett a bankadó mértékét emelni. Az adókulcs emelésének hatása az előzetes számítások szerint bruttó 8 milliárd forint. Az adóalap változása nem mindenkit érint egyformán. A külföldi érdekeltségek súlya a bankszövetség elnöke szerint nem olyan jelentős, hogy emiatt érdemes volt az adóalapot módosítani.

A 2011-es költségvetési törvényjavaslathoz mellékelt, 2014-ig terjedő gazdaság- és költségvetés-politikai kitekintés szerint a pénzintézetek különadójából az idei 182 milliárd forint, és a 2011-es bevételi előirányzatban szereplő 187 milliárd forint után a következő három évben még 93,5 milliárd forint bevételt tervez a kormány.

A bankszövetség elnöke hangsúlyozta: ha a bankadó tartósan fennmarad, csökkenti a bankok aktivitását, ami fékezheti a gazdasági fellendülést. Hosszabb távú fenntartása a költségvetés bevételeit is csökkenteni fogja, és a bevétel nem lesz arányban ennek az árával - tette hozzá.

Erdei Tamás emlékeztetett arra: a banki különadót az eredeti tervek szerint 2012-től kivezették volna, utána, ha addig megszületik, az uniós bankadó szabályozás keretrendszerét alkalmazták volna.

Azokban az uniós országokban, ahol bankadót vezettek be, a terhelés hatoda-nyolcada a magyarországi bankadónak - mutatott rá. "Ragaszkodunk ahhoz, hogy piackonform adót vezessenek be, a nem piackonform adók pedig szűnjenek meg. Nagyon veszélyesnek tartanánk, ha a banki különadó 2012-től az európai mértéket meghaladó mértékben fennmaradna" - mondta a bankszövetség elnöke.

Az idei év nagyon nehéz lesz a bankszektor számára Erdei Tamás szerint, a megnövekedett kockázatok ugyanis arra késztetik a bankokat, hogy nagyobb céltartalékokat képezzenek, ami az eredmény jelentős csökkenéséhez vezet, ezt tetézi a bankadó hatása. A szektor az idén szerény jövedelmet tud produkálni, sok pénzintézet veszteséges lesz - mondta.

Az MTI érdeklődésére elmondta: a nemzeti eszközkezelővel kapcsolatos tervezetet még nem ismerik, várják a javaslatokat, s maguk is készítenek elemzéseket.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Veczelin, 2010.11.17 21:51

A Magyar Bankszövetség Elnöke igazán alátámaszthatná a magyar- és a külföldi bankadók közötti külömbséget még néhány adattal:
1. Bemutatná, hogy az elmúlt 20 évben mennyi volt a bankok profitja Hazánkban, és mennyi az Eu országokban, - talán elég lenne a legnagyobb, és a legkisebb.
2. Mennyi pénzt invesztált a bankokba vissza nem fizetendő feltőkésítés képpen Magyarország az elmúlt 20 évben, és mennyit az Eu országok - mondjuk a legtöbbet, és a legkevesebbet invesztáló országét.
Így lenne teljes a kép, és minden a helyére kerülne a fejekben!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html