Az NGM szerint az MKIK felvetése a bürokrácia csökkentését és a gazdaság érdekeit szolgálja, így mindenképpen alkalmas a további egyeztetésre. "A döntést természetesen széles körű egyeztetés után, a kamarák és a vállalkozói érdekképviseletek véleményének figyelembe vételével kell majd meghozni" - közölte a szaktárca.

Az MKIK elnöke, Parragh László kedden közölte: kezdeményezi a kormánynál, hogy a teljes hivatalos cégregisztrációs tevékenység kerüljön a cégbíróságtól a kamarához. A kamara elnöke szerint a bürokrácia csökkentése jegyében, a gazdaság biztonsága, hatékonysága szempontjából elérkezettnek látják az időt, hogy a kormány átgondolja, érdemes-e fenntartani a cégbíróság jelenlegi infrastruktúráját, vagy kimondható, hogy a cégregisztráció olyan adminisztrációval járó regisztrációs folyamat, amelyet más meglévő szervezet is - például a kamara - el tud látni.

Parragh emellett úgy vélte az üzleti élet tisztasága szempontjából is fontos, hogy minden cégadat egy helyen legyen, a kamarai rendszer fejlesztése során nagyon sok céginformáció gyűlt már eddig is össze náluk, ezt egészítené ki és tenné teljessé a hivatalos cégregisztráció. Parragh a fentiek mellett természetesen azt sem mulasztotta el megjegyezni: kezdeményezésük a nemzetközi gyakorlatban nem szokatlan, a világ legtöbb fejlett országában a cégregisztrációt a kamarák végzik.

Nem bíznak a könyvelők a kamara adatbázisában

A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete (MAKSZOE) 2016 márciusában felmérést készített tagjai körében arról, hogy mennyire találják hasznosnak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szolgáltatásait, amelyből kiderült, tagjainak többségének nincs szüksége munkája végzéséhez az MKIK által kínált támogatásra, és a kamarai nyilvántartási díjat adónak tekintik. Továbbá az is kiderült, hogy tagjaiknak mindössze 2 százaléka használja a kamara nyilvántartását (a leginkább a NAV adatbázisát használják a könyvelők), ráadásul a könyvelők és az adótanácsadók nem is bíznak az MKIK nyilvántartásainak hitelességében: a tagok 58 százaléka egyáltalán nem bízik benne.