Idén a magyar GDP legfeljebb 3 százalék körül mértékben nő a CIB Bank elemzői szerint, aki a hangsúlyozottan konzervatív prognózisukba 2,7 százalékos ütemet írtak be a 2017-es évszám mellé. Ráadásul a folytatást a piachoz képest jóval pesszimistábban látják. Amíg ugyanis az elemzők - állami és piaci egyaránt - többsége az ideihez hasonló vagy néhány tized százalékponttal nagyobb dinamikára számít, addig a nagybank szakértői csupán 2,2 százalékot várnak az alapeseti forgatókönyvek alapján.

A prognózis különösen akkor tűnik erősnek, ha hozzátesszük, hogy az NGM a legutóbb, tavaly decemberben  frissített prognózisa szerint idén 4,1 százalékkal, jövőre pedig 4,3 százalékkal roboghat a magyar gazdaság. Ennél még az MNB is visszafogottabb, a keddi bejelentés szerint az új inflációs jelentés szerint a jegybank 2017-re 3,6 százalékos GDP-bővülésre számít, amit 2018-ban 3,7 százalék követhet.

A CIB elemzői véleményének súlyát növeli, hogy egy évvel ezelőtt a piacon gyakorlatilag csak ők várták azt, hogy a magyar gazdaság 2016 egészében csupán két százalékkal lesz képes növekedni - sőt, a kiigazított adatok még ennél is kissé rosszabbak lettek.

Úgy látjuk, hogy a magyar gazdaságot jelenleg elsősorban a belső kereslet bővülése és az uniós források felhasználása fűti - mondta Trippon Mariann, a pénzintézet vezető elemzője. Jövőre viszont csupán egy, felfelé irányuló kockázat látszik, ez pedig az uniós források gyorsított ütemű felhasználása - tette hozzá Jobbágy Sándor, a bank makroelemzője. Úgy látják, hogy a továbbra is alacsony magyar potenciális növekedéshez képest nem is számít rossznak az általuk 2018-ra várt 2,2 százalékos GDP-ütem.

A magyar egyensúlyi mutatók rendben vannak. A külkertöbbletnek van miből csökkenni (a a felpörgő fogyasztás ugyanis óhatatlanul megdobja az importot), emellett örvendetes, hogy az autóiparon kívül más feldolgozóipari ágazatok (elektronika, optika) kivitele is kezd lendületbe jönni. A belső egyensúly sincs veszélyben, a költségvetés idén is stabil marad, a hiány várhatóan nem haladja meg a 3 százalékos GDP-arányos maastrichti kritériumot.

A jegybanki alapkamat a tavaly márciusban elért 0,9 százalékos szinten maradhat 2017-ben is. Ha további monetáris lazítás válik szükségessé, az MNB nagy valószínűséggel nem-konvencionális, likviditásbővítő intézkedésekre támaszkodik- mondta Trippon.

A laza monetáris kondíciók pedig továbbra is gyengítik a forintot, miközben a jó gazdasági teljesítmény ugyanakkor ezzel ellentétes hatást fejt ki. Így nem csoda, hogy a forint euróval szembeni árfolyama min bizonnyal az utóbbi két évben megszokott a 305-315-ös sávon belül maradhat 2017-ben is - vélik a CIB bank elemzői.

A világgazdaság alapvetően jól áll, sőt a gazdasági válság kezdete óta most először egyszerre képes nőni a világ gazdaság. Eközben fokozódik az inflációs nyomás is, az USA-ban és az euróövezetben egyaránt.Az idei nagy globális kérdés, hogy milyen gazdasági hatásai lehetnek a várható politikai eseményeknek? A fő kockázatok között szerepel az USA fiskális- és kereskedelmi politikája, a brexit alakulása, valamint az euróövezeti országokban sorra kerülő választások kimenetele.

Prognózis (éves változás, százalék)
Megnevezés201620172018
GDP2,02,72,2
Ipari termelés0,94,25,2
Külkertöbblet (milliárd euró)10,08,37,3
Infláció1,82,42,6
Áht-hiány (EASA, GDP %-ában)2,02,42,4
Munkanélküliség (éves átlag, %)4,54,54,8
Forrás: CIB Bank