Mégsem műveleti terület a bicskei vasútállomás?

Műveleti területté nyilvánította Papp Károly országos rendőrfőkapitány a bicskei vasútállomást, az újságíróknak is el kell hagyniuk a területet - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója csütörtök kora délután. Ezt az ORFK később cáfolta.
MTI, 2015. szeptember 3. csütörtök, 15:15
Fotó: Napi.hu

A rendőrök arra szólítják fel a budapesti Keleti pályaudvarról Sopronba induló, de Bicskén megállított és azóta is ott veszteglő vonat mellett várakozó újságírókat, hogy menjenek ki a vasútállomás bejárata elé. Bár a rendőrök vittek ásványvizet a vonaton ülő migránsoknak, azt tőlük nem, csak önkéntesektől fogadták el. A helyszínen mentők is vannak, miután a vonaton többen rosszul lettek. Ezzel egy időben sok rendőr érkezett Bicskére.

A rendőrség sorfala között a bevándorlók visszaszálltak a Bicskén veszteglő vonatra - jelentette korábban az MTI tudósítója. A síneket az állomás épülete előtti parkolóval összekötő aluljáróból a rendőrök visszaterelték a peronhoz az addig leszállt mintegy 100 bevándorlót, akiknek a zöme felnőtt férfi, de a csoportban néhány nő és gyerek is látható volt.

A bicskei pályaudvar fogad vonatokat, Győr felől már több szerelvény is áthaladt, illetve megállt az állomáson. Az arról leszálló utasokat rendőrök kísérték ki a pályaudvarról a bevándorlók között - számoltak be az MTI tudósítói.

A budapesti Keleti pályaudvarról csütörtök reggel indult el egy szerelvény nyugati irányba, a vonat azonban Bicskén megállt. A rendőrök tolmács segítségével tájékoztatták a migránsokat, hogy érvényes okmányok nélkül nem tudnak továbbutazni, a bicskei táborban ugyanakkor étellel és szállással várják őket. A migránsokat megpróbálták buszokhoz terelni, azonban ez nem járt sikerrel, mert a síneket a pályaudvar előtti parkolóval összekötő aluljáróból nem mentek fel és azt skandálták, hogy "No camp!" vagyis azt, hogy nem akarnak a táborba menni.

Csütörtökön, dél után egy újabb a vonat indult el a Keletiből, amelyet nem sokkal azelőtt toltak be a pályaudvarra. Migránsok előbb tömegesen szálltak fel a szerelvényre, később azonban többen leszálltak - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.

Az ORFK cáfol

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) határozottan és kategorikusan cáfolja, hogy műveleti területté nyilvánította volna a bicskei vasútállomást az országos rendőr-főkapitány. Az ORFK ezt csütörtök délután közölte a honlapján. 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

MLB2014, 2015.09.03 16:20

@mirko: "ezzel is tele lesz a világsajtó"
Ha már azt elhallgatja a 'világsajtó', hogy nyugati hatalmak bérelték fel és fanatizálták azokat a csoportosulásokat, akik harcolnak Szíria szuverén kormánya ellen és a békében élő nemzetiségiek ellen.

"emberi tartású magyaroknak égjen az arcuk a szégyentól." Azért mert a magyar hatóságok megpróbálják a rájuk vonatkozó előírásokat betartani?
Hidd el faszkalap, az lenne a legegyszerűbb a magyarországnak, ha elszállítanánk őket az osztrák határhoz aztán had szökdössenek tovább. De akkor meg az lenne a bajod, hogy semmibe vesszük az eu-s egyezményeket.
Hányat fogadtál már be amúgy?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2014, 2015.09.03 16:13

@room_101: "belföldi szavazatszerzési harc folyik."
Kiknek a szavazatait szeretnék megnyerni?
Kinek jó ez az egész cirkusz?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

room_101, 2015.09.03 16:05

Dehogynem érteni, belföldi szavazatszerzési harc folyik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2015.09.03 16:05

Az mindenesetre látható, hogy ezek az emberek minél messzebbre szeretnének kerülni Észak-Afrikától, és Európa leggazdagabb és legjobban arabbarát országába ezek szerint.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2015.09.03 15:53

@mirko: Egyébként itt már senki sem érti, hogy mi folyik menekült ügyben, legkevésbé a menekültek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html