A Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányrendelet, mely szerint a nemzeti fejlesztési miniszter irányítása alatt létrejön egy úgynevezett célzott ellenőrzési csoport. Az új szervezet a közúti ellenőrzéseknél fog segédkezni a többi hatóságnak, ehhez pedig nem is kevés pénzt kapnak a költségvetésből: idén 615 millió forintot, jövőre pedig már 995 millió forintot - ebből egyébként a béreken túl az ellenőrzéshez szükséges eszközök, járművek beszerzésének költségeit is fedezik.

Az új csoporttal kapcsolatban megkerestük a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot (NFM), melynek válasza szerint már elkezdték a szervezet létrehozását, ám "néhány rendeleti szintű jogszabály szükséges módosítása még folyamatban van".

Az azonban bizonyos, hogy az év második felében kezdődik a toborzás, mely során nem lesz feltétel, hogy a leendő ellenőrök felsőfokú képzettséggel rendelkezzenek. Ezután jön a képzés, majd megkezdődnek maguk az ellenőrzések, ám, hogy pontosan mikor, arra a minisztérium nem adott választ.

Mint írták az ellenőrzési módszertan kidolgozás alatt áll, de mindenképpen frekventált területnek minősülnek majd az országon áthaladó tranzit útvonalak, a nagyobb forgalmú útszakaszok. A cél "a folyamatos jelenlét, az ellenőrzéseket napi 24 órában végezhetik majd".

És hogy mit fognak vizsgálni? A célkeresztben az engedély és fuvarokmány meglétéhez kötött belföldi vagy nemzetközi közúti közlekedési szolgáltatások, közúti árufuvarozási és személyszállítási tevékenységeket végzők lesznek, de figyelni fogják a megtett úttal arányos útdíjra vonatkozó szabályok betartását is.

Az Uber már készül a szigorúbb ellenőrzésekre

Az új kormányzat ellenőrző egységnek nem titkoltan az összes előírást be nem tartó Uber-sofőrök kiszűrése is a feladata lesz, ám ez némiképpen nehézségekbe fog ütközni, hiszen mint azt megírtuk, az Uber nagyjából 400 sofőrjének letiltotta az alkalmazás használatát, mivel azoknak nem volt meg az összes, munkavégzéshez szükséges vizsgája. Az Uber akkor nem cáfolta az értesülést, érdeklődésünkre mindössze annyit írt: "azokat az érdeklődőket, akik jelenleg nem rendelkeznek minden szükséges engedéllyel, információval és tanácsokkal is segítjük, hogy ezeket hogyan tudják a lehető leghamarabb beszerezni."Itt érdemes megjegyezni, hogy az Uber és a taxisok között ott van a legnagyobb ellentét, hogy taxis, vagy személyszállítási szolgáltatást végez-e az Uber. A cég szerint utóbbit, ezért nincs is szüksége például diszpécserszolgálatra, vagy a járműveik besárgítására, míg a taxisok és immár az állam szerint is taxis szolgáltatást, így pedig minden előírásnak meg kell felelniük.

Az új egység természetesen bírságolni is fog, összességében 10 és 800 ezer forint közötti csekkekre számíthatnak azok, akiknél találnak valami szabálytalanságot. Erre egyébként szüksége is lesz a szervezetnek, hiszen az NFM szerint, ha jövőre nem jönnének ki a közel egymilliárdos büdzséjükből, úgy az ellenőrző csapat működését az általuk beszedett bírságokból lehetne finanszírozni.

A bírságok összege egyébként meglehetősen változatos, így például a diszpécserszolgálati engedély hiánya 300 ezer forintba kerül, igaz, ezt nem a sofőrnek, hanem magának a diszpécserszolgálatnak kell fizetni. Amennyiben a személyszállító vezetői igazolvány vagy azonosító lap nincs a járművön az 200 ezer forintba fáj, ha pedig a személyszállító engedély kivonat nincs a járművön, az 50 ezer forintos bírságot ér - ezeket pedig már a sofőrnek kell kifizetnie.

A legfelső 800 ezer forintos bírságot számos esetben kiszabhatják, ilyen lehet a fuvarozóknál a veszélyes anyag szivárgása és a jóváhagyás nélküli csomagolóeszközök használata, míg az engedély nélküli élőállat-szállításáért már csak 600 ezres büntetést jár.

Ezzel szemben viszonylag olcsón meg lehet úszni, ha biztonsági öv nélkül közlekedünk: ez városban 10, autópályán pedig 20 ezer forintos csekket jelent.

Amennyiben Ön is böngészne a kiszabható bírságok között, úgy kattintson!