Megszólalt a baloldal vezére

A magyar emberek többsége változásra vágyik, ezért létre kell hozni a változást akarók szövetségét, mert "a többség nem lehet ellenzékben" - mondta el szerdai beszédében Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP miniszterelnök-jelöltje.
Szabó Dániel, 2018. január 10. szerda, 18:48
Fotó: MTI Fotó

Közös országot csak közös akarattal lehet létrehozni, ehhez pedig közös ajánlat, közös miniszterelnök-jelölt kell - érvelt Karácsony az MSZP által propagált választási összefogás mellett, melynek célja, hogy koordinált választókerületi indulással, esetleg közös listával fogjon össze az ellenzék a kormányváltásért.

Beszédét az MSZP budapesti évadnyitóján mondta el, ahol az ellenzéki politikus a fideszes áldemokrácia helyett a szociális demokráciát nevezte elérendő célnak. A szociális demokrácia programja szerint az emberekbe kell beruházni, a hatalom az utolsó - mondta.

"Ha nincs közös miniszterelnök-jelölt, ha nincs közös lista, automatikusan kétharmada lesz a Fidesznek. Be kell fejezni a demokratikus pártok közötti versenyt, be kell fejezni a testvérháborút!" - mondta el Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke, a  programismertetés felelőse.

A kormányváltás egyelőre messzi célnak tűnik - mind az MSZP-nek, mind a teljes ellenzéknek - a Publicus Intézet decemberi mérése szerint a biztos szavazó, pártválasztók körében a Fidesz támogatottsága 48, az MSZP-é 15, a Jobbiké 14, az LMP-é 7 százalék. A DK támogatottsága 6 százalék. A teljes lakosságban a szocialistáknak 9 százaléknyi szavazójuk lehet. Karácsony Gergely viszont az ország legnépszerűbb politikusa ezzel együtt is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Fricibacsi2, 2018.01.10 20:22

"A magyar emberek többsége változásra vágyik"

Ez így igaz, ellenzék váltó hangulat van.
Karácsonynak vége4
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html