Az elmúlt években választási költségvetést alkottak, Magyarországot megengedhetetlen helyzetbe sodorták. Nem pár tizedessel lett rosszabb a helyzet. Mit tesznek? - kérdezte Varjú László a parlamentben, és szóvá tette a felelőtlen gazdálkodást.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte: az európai uniós ajánlás nem arról szól, amit elmondott a képviselő. Felhívja az országot, hogy figyeljen a költségvetési folyamatokra és ajánlásokat fogalmaz meg, amelyekre a kormány majd reagálni fog.

Az uniónak nem ez az első Magyarországot érő támadása, nekünk ez jutott, az itt zajló folyamatokat meg kell védeni - véli Tállai. A költségvetési hiány csökkenését célzó elvárásnak Magyarország évek óta megfelel, a bevételek folyamatosan nőnek, a gazdaság pedig jól irányba halad - tette hozzá az államtitkár.

Varga Mihály pénzügyminiszter nemrég azt mondta a Bloomberg hírügynökségnek, hogy azon befektetőknek, akik komoly növekedésösztönző fiskális intézkedésekre számítanak a magyar kormánytól, még várniuk kell. Ezt azzal indokolta, hogy egy ilyen turbulens időszakban több költségvetési mozgástérre van szükség - ez pedig az államháztartási hiány faragását és a tartalékok erősítését jelenti.

Az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzésében megjegyezte, hogy a magyar strukturális hiány jelentős romlást mutat: a 2017-es 1,8 százalék körüli GDP-arányos szintről 3,6 százalékra ugorhat.

Az OECD elemzői szerint mind a magyar fiskális, mind a monetáris politikának szigorúbbá kellene válnia, de ezt az elemzők 2019 előtt nem tartják valószínűnek.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.