Megszűnhet a Jobbik

Reális forgatókönyvként számolnak a Jobbikban azzal, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott bírság teljesen padlóra küldi a pártot. A párt egyeztetéseket kezdeményezett a Magyar Államkincstárral egy lehetséges részletfizetésről - tudta meg az Index.
Domokos László, 2018. július 6. péntek, 09:17

A legrosszabb forgatókönyv szerint ha a párt nem kap részletfizetési lehetőséget, akkor megindulhat a csődeljárás, amelynek végén felszámolnák a szervezetet.

Ha a pártot fel kellene számolni, akkor a Jobbik frakciója is megszűnne. Akkor hiába alapítanának újabb pártot más néven, nem alakíthatnának frakciót és a már meglévő sem futhatna az újabb párt neve alatt, tehát állami támogatást akkor sem kaphatnának - írta a portál.

Hitelt sem adnak a bankok a pártnak, pedig a Jobbik korábban próbálkozott hitelfelvétellel is.

A párt egyébként negyedévente kapott volna körülbelül 150 millió forint állami támogatást, de ez nem érkezik meg júliustól. A törvény azt írja elő, hogy ha egy párt tiltott támogatást fogad el, akkor annak értékét (331 millió jelen esetben) egyrészt be kell fizetnie a költségvetésnek, másrészt ugyanennyivel csökkenti a Magyar Államkincstár a párt állami támogatását. Így áll össze a 662 milliós szankció.

A tartozásból 330 milliót a NAV követel a párttól, így még az adóhatóságnál reménykedhetnek részletfizetésben. A Magyar Posta Zrt.-nek emellett 60 millióval tartoznak, és elképzelhető, hogy ezt sem tudják törleszteni, így a cég felszámolási eljárást is indíthat ellenük. Ha a NAV hajtja be követelését, akkor a vagyontárgyaikat is elveszíthetik.

Eközben elkezdődtek az elbocsátások a Jobbiknál, leginkább az országgyűlési képviselők mellett dolgozó szakértőktől váltak meg. Az is biztosnak tűnik, hogy a 2019. május végi európai parlamenti választásokra nem tud a párt érdemi kampányt folytatni, mert még a facebookos hirdetések finanszírozása is komoly tehertétel a számára.

Fotó forrása: MTI Fotó/Illyés Tibor.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

ziziza, 2018.07.07 03:13

@matura:

már bocs, de egy normális jobbikos szavazó inkább el sem ment volna szavazni, minthogy egy olyan agyament konglomerátumra szavazzon, amiben gyurcsánynak és a fajtáinak bármilyen köze is van... amíg azok az emberek el nem takarodnak a közéletből akiknek köszönhetjük orbán uralkodását, addig nincs értelme összefogósdit játszani, mert hiteltelen, komolytalan és megbízhatatlan...
Én jobbikra szavaztam, de ha összeálltak volna a régi rezsim őskövületeivel, akkor el sem mentem volna inkább szavazni, és gyanítom hogy a jobbikos szavazók többsége hasonlóan tette volna...
szó sincs itt gőgről, csupán azért hogy leváltsunk egy félnótást, azért nem fogok egy másik félnótásnak esélyt adni... egyik kutya másik eb....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ziziza, 2018.07.07 03:06

@Luftschutzbunker_Zwei:

A jobbik nem balra tolódott, hanem középre próbált húzódni.... ugyanis jobbra már rég nincs hely, a teljes jobb oldalt, a szélsőjobbal együtt már körbetehénkedte a fidesz.... tőle jobbra már nincs.... már rég a fideszben vannak a régi jobbikos bohócok.... torockaiék is bohóckodhatnak még egy kicsit, de csak mint debil gyerekek a homokozós játszótéren, kb annyit érnek és többet nem is fognak... a régi jobbik óta megváltozott a társasalom is.... akiknek most nincs pártja, azoknak nincs igényük egy ilyen félnótás, torockai félékre... (az ő köpönyegforgatásukról már nem is beszélve, hitelességük inkább mínuszban van, mint nulla....)

A Vona féle középre húzódó néppártra van inkább igény, és ennek van inkább létjogosultsága..... most, hogy elválik a búza az ocsutól, lehet új lappal kezdeni, már ilyen torckai féle nehezékek nélkül....

még egyszer hangsúlyozom, a szélsőségesek, radikálisok, már rég a fideszben vannak (legalább is a választók szintjén), máshol nekik már nem terem babér....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Luftschutzbunker_Zwei, 2018.07.06 17:45

@matura: "náci ideológiával"

Hogy te, vagy pár tucat hozzád hasonló sorosbérenc drogos buzi mit nevez "náci ideológiának", azt a magyar választók 98%-a magasról tojja le, azért álltok fél százalékon, liberáltak.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2018.07.06 17:36

@Luftschutzbunker_Zwei: vedd már észre, hogy nem 1940-ben vagyunk, vona észrevette, tiszta náci ideológiával csak akkor lett volna sikeres, ha feltudja éleszteni hitlert, eszement.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Luftschutzbunker_Zwei, 2018.07.06 17:19

@matura: épp a balratolódás okozta a Jobbik bukását, ostoba. Egy nemzeti Jobbik rég leváltotta volna a Fideszt. Az ún. baloldal ma senkinek se kell, maximum ennyit tud elérni, hogy magával ránt másokat, mint most a Jobbikot, a törpepárt-státuszba.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html