Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ECB nyíltpiaci kötvényvásárlási programja, az OMT került célkeresztbe Németországban, és az alkotmánybíróságnak azt kellett egy beadvány miatt vizsgálnia, hogy jogszerű-e ez a pénzügyi válság kezelésére használt monetáris eszköz. A keddi ítéletében a testület az OMT jogszerűsége mellett tette le a voksot. Az ítélet jelentős megkönnyebbülést jelent a piacok számára így a brit EU-tagságról szóló népszavazás előtt két nappal - írja a Financial Timies (FT).

Az OMT programot az ECB még 2012-ben indította útjára az eurózóna válságának csúcspontján és annak ellenére, hogy a gyakorlatban soha nem vetette be a jegybank, komoly elismertséget szerzett, miután az valutaövezetet az összeomlás széléről rántotta vissza a bejelentés.

Bevethető a pénzügyi atomfegyver

Az alkotmánybíróság keddi ítéletében kimondta, hogy az OMT hatóköre korlátozott marad, bizonyos feltételek teljesülése esetén a program jelenleg nem gyengíti a Bundestag általános költségvetési felelősségét, a program pedig "nyilvánvalóan" nem haladja meg az ECB hatáskörét.

Az ítélet ezzel az utolsó akadályt is elmozdította az eszköz bevetése elől, melynek keretében az ECB-nek lehetősége van potenciálisan korlátlan mennyiségben vásárolnia kötvényeket a válságban lévő tagállamoktól.

A program kritikus pontja a rövid távú eurózónás államkötvények potenciálisan korlátlan vásárlása, amely az államkötvények jelentős hozamemelkedéseit hivatott kiküszöbölni. Az eszköz bevetése ellen több mint 35 ezer német akadémikus, üzletember és politikus tiltakozott, mondván ez sérti a német szövetségi jogot a kormányok monetáris finanszírozása révén.

Az Európai Bíróság már korábban rábólintott

Az Európai Bíróság már tavaly kimondta, hogy az OMT összhangban van az uniós alapszerződéssel. Ezzel összhangban most a német alkotmánybíróság is kimondta, hogy az Európai Bíróság által meghatározott kondíciók mindegyikének megfelelése esetén, az OMT nem minősül olyan "túllépésnek", amely sértené a német szövetségi jogot.

Az alkotmánybíróság hat betartandó feltételt határozott meg:

  • biztosítani kell, hogy bármilyen kötvényvásárlás volumenét előre korlátozzák,
  • a vásárlásokat ne jelentsék be előre,
  • meg kell határozni egy minimum időintervallumot az állampapír tagállami kibocsátása és az ECB kötvényvásárlása között,
  • csak olyan tagállamtól vásárolhat az ECB kötvényt, amelynek van hozzáférése a pénzpiacokhoz,
  • a kötvényeket csak kivételes esetekben lehet a lejáratig megtartani,
  • a kötvényeket azonnal piacra kell dobni, amint az intervenció már nem szükséges.

Tényleg nincs vele nagy baj

Az alkotmánybíróság most azt is kimondta, hogy az Európai Bíróság ítéletével összhangban értelmezve, az OMT program nem jelent alkotmányos fenyegetést a Bundestag költségvetés felett gyakorolt jogára, így jelenleg azt sem lehet megállapítani, hogy az OMT végrehajtása veszélyeztetné a költségvetés feletti általános felelősséget.

Az FT megjegyzi, hogy egy negatív ítélet korlátozta volna a Bundesbank szerepét az OMT-ben és megrengette volna a pénzpiacokat a brit népszavazás előtt. Ezzel azonban még nem ért véget a jogi huzavona az ECB mennyiségi lazítása körül - jegyzi meg a MarketWatch -, miután az alkotmánybírósági szóvivő szerint négy kifogást adtak be a testülethez az OMT-t érintően. Ezek időpontját viszont még később határozzák meg.