Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy magyar férfi az FBI tanúvédelmi programjában kapott papírokkal él az Egyesült Államokban, mert az amerikai hatóságok úgy vélik, ő is egy szem volt abban a láncban, amelynek a segítségével az elmúlt években 3-4 milliárd eurónyi uniós támogatásból eltűnt korrupciós hányad szivároghatott ki Magyarországról arab és ázsiai számlákra - írta meg lapunk a Magyar Nemzet hétfői cikke nyomán.

Az Index még aznap megírta: F. Péter András lehet a körözött magyar állampolgár, aki az MKB és más kormányközeli bankok utalásait gyémántra váltva utaztatta ki külföldre, főleg arab és szingapúri számlákra.

A portál cikke szerint a 37 éves, korábban izraeliekkel közösen gyémántüzletben is érdekelt férfi egy másik ügyben is érintett. A 2010-től három éven át működő csoport hajókat, repülőket adott el, majd a vételár átutalása után felszívódtak. De egy magyar eljárás során is ellene vallottak, ezért került fel a nemzetközi körözési listára hazai kérésre.

Az, hogy gyémántban vagy a hawala rendszeren keresztül utaltak külföldre, megállhat, mivel a F. Péter Andrásnak volt gyémántüzleti érdekeltsége. Ebben egy olyan izraeli testvérpárral közösen vett részt, amelynek több üzleti érdekeltsége is van Budapesten.

A Hawala

A rendszer lényege, hogy a bizalmi viszonyban álló csoportok nem utalnak országhatárokon át jelentős összegeket, hanem szóbeli jelszavas megállapodás alapján, brókereik közreműködésével az adott személy hozzájuthat a pénzhez.

"A céges dokumentációk pedig azt is elárulják, hogy F. Péter András üzlettársa volt az Egyesült Államokban dollármilliós csalásokat elkövetett bűnbanda egyik tagjának. Sőt, F. Péter András egy olyan cégben is tulajdonos volt 2003 és 2006 között, ami 2007-től több éven keresztül már Prőhle Gergely volt külügyi helyettes államtitkár és exnagykövet tulajdonában állt" - írja az Index, amely szerint a most már a Petőfi Irodalmi Múzeumot vezető szakember azt nyilatkozta, a korábbi tulajdonosokat nem ismeri. Ügyvédje vagy könyvelője ajánlotta neki az eladó céget - már nem emlékszik pontosan, melyikük -, amikor számlaképes vállalkozásra volt szüksége a munkájához.

A fotó forrása: Pixabay.