A GVH a 2007. december 24. és 2008. szeptember 28. között egyes reklámokban és katalógusokban tett állítások jogszerűségét vizsgálva több megtévesztő állításra is bukkant.

Az Avon például a SuperShock szempillaspirál kapcsán azt állította, hogy termék alkalmazása esetén a fogyasztónak akár tizenkétszer dúsabb pillái lehetnek egyetlen lépésben, a vizsgálat során azonban csupán a 2x14-es felvitel során vált bizonyítottá az állítás. Az Intenzíven ívelő és hosszabbító szempillaspirál esetében szintén hamisnak bizonyult az az állítás, hogy a termék egy napos alkalmazásával 75 százalékkal hosszabbak lesznek a szempillák, valamint, hogy száz százalékkal íveltebb pillák érhetők el.

A terhességi csíkok és narancsbőr elleni testápoló krém esetén a becsatolt vizsgálati anyagok nem igazolták azt az állítást, hogy a krém négyheti rendszeres használata után az USA-ban végzett 12 hetes klinikai teszten részt vevő 65 nő 67 százaléka mutatott javulást a terhességi csíkok egyenletes bőrtónusában.

A testfeszesítő spray esetében az Avon azt állította, hogy annak alkalmazásával a combokról, a derékről és a csípőről egy hét alatt akár mínusz egy centiméter mértékű eredmény érhető el. Az Avon nem bizonyította, hogy az állítás megfelel a valóságnak, így például egy hetes használat során voltak olyan fogyasztók, akik esetében nemhogy csökkent volna a kerület, hanem éppen nőtt. A benyújtott iratokból megállapíthatóan a használat a 8. héten egyik kerület változása sem különbözik szignifikánsan a kiinduló helyzethez képest, amely a GVH szerint azt mutatja, hogy ha van is hatása a terméknek, az 8 hét használat után nem mérhető.

Az Avon a Vitalizáló nappali arckrém SPF 20 kapcsán azt állította, hogy a termék 3 nap alatt javítja a bőr megjelenését és a bőr tisztaságát, egyenletessé teszi tónusát, illetve a Vitalizáló éjszakai hidratáló arckrém kapcsán azt közölte, hogy alkalmazása esetén 3 nap alatt a bőr fiatalosan tiszta, láthatóan makulátlan lesz, s kisimulnak a kis ráncok. A versenyhivatal arra a következtetésre jutott, hogy még a szubjektív fogyasztói vélekedések szerint sem várható a reklámokban kategorikusan, minden terméket használó fogyasztó vonatkozásában megfogalmazott ígéretek megvalósulása.

Az Anew Clinical ráncfeltöltő vonatkozásában azt az állítást fogalmazta meg a fogyasztók felé az Avon, hogy a termék alkalmazása révén akár 40 százalékkal csökkennek a homlokráncok, akár 50 százalékkal csökkennek a szarkalábak és akár ugyanennyivel a mimikai ráncok, azt is közölve, hogy az állítás hátterében egy, 145 nő bevonásával az USA-ban végzett 8 hetes fogyasztói véleményfelmérés áll.

A GVH a bírás kiszabásánál lényeges enyhítő körülményként értékelte, hogy az Avon elismerte, problémák vannak az általa megvalósított tájékoztatási folyamatban, valamint, hogy a vállalat ezen változtatni kíván.