Csúszik és drágább lesz a kormány értelmetlen gigaberuházása

Új eljárást rendel el a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának fejlesztésére, miután az építkezés becsült költsége mintegy 10 százalékkal megemelkedett - értesült szerdán az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2018. december 19. szerda, 09:36
Fotó: Pixabay

A Soroksár és Kelebia között vasútvonal fejlesztésének költsége 2018 májusában 578 milliárd forint volt, a versenyeztetés utáni legjobb ajánlat 693 milliárd forint. Ezt a többletköltséget a kormány nem vállalja, ezért új beszerzési eljárást rendelt el. Ennek következtében az építkezés nem kezdődik el jövőre, hanem várhatóan 2020-ban.

A kormány azért fejlesztené a vasútvonalat, hogy a Kínából Európába szánt és a görögországi Pireusz kikötőjébe hajón érkező árukat a Belgrád-Budapest vasútvonal érintésével szállítsák.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter júniusban úgy nyilatkozott, hogy a projekt munkahely-teremtési, logisztikai és pénzügyi szempontból is nagy előnyöket jelent Magyarország és Szerbia számára. Hozzátette: a beruházáshoz nyújtandó kínai hitelről még folynak a tárgyalások.

A magyarországi szakasz fejlesztéséről akkor azt mondta: az építkezésről szóló tender dokumentációját harminc cég váltotta ki, közülük két konzorcium nyújtott be érvényes jelentkezést, mindkettő magyar és kínai vállalatokból áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zappara, 2018.12.20 10:55

@antitroll: nem tusdom, feltűnt-e neked egy újabb fordulat a közbeszerzéseknél..nem eccer, sem kétszer mostanában a közbeszerzések lezárása után nem egy esetben akár kétszeresére is emelték az árat..ezért persze nyilván egy jogállamban már előzetesben ülne minden érdekelt fél..itthon viszont csak gazdagodnak, lususrepülőzgetnek..és még szerintük a pofánk is nagy..meg persze, ahogy írtad, soros
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2018.12.20 10:52

@zappara: ilyen jó hülyét, mint a magyar kormány, keresve sem találtak volna még egyet
persze itt a vesztes mi, adófizetők vagyunk (a farncba, csak nem már megint, mint szinte mindig), akik perkálunk..a "nemzeti tőkések" nyilván majd kiveszik a maguk sápját, többszörösen
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2018.12.20 10:50

@antitroll: >A másik probléma, hogy ez a beruházás hitelből valósul meg.<
hogy hallottam, nem is akármilyen kamattal (meglehetősen magas)
logikus nem?
építünk egy vasőútat, hitelből..ez a vasút csak a kínaikanak jó (ugyan erről ők nem is tudnak, mivel tök mindegy, hogy 1 órával (ennyit fognak állítólag nyerni) előbb, vagy utóbb érketik ide az áru)nekik építünk ill. nagyrészt ők építik, és még erre tőlük hitelt is kell kérni..
tényleg az évszázad üzlete..csak az a kérdés, hogy kinek
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2018.12.20 10:45

@laci_52: már írtam, mindenki megnyugodhat, te is..lesz annak a vége 800-1000 milliárd is..most momentán kezdenek kifogyni a pénzből ..nem jönnek az EU-transzferek..amit megelőlegeztek..de ha sikerül megkapni, majd beindul a pénszórás
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2018.12.20 10:05

@krix6:
Sajnos nem!
Szokás szerint a körülmények ismerete nélkül egyszerűsítesz és ebből szintén szokás szerint butaság lesz.

A közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérést megelőzi a beszerzési érték előzetes kalkulációja. Ha a beérkező valamennyi érvényes ajánlat azt meghaladja, akkor az eljárást szokás szerint érvénytelenítik, új eljárást írnak ki. Lehetőséget adnak az új ajánlatokra, esetleg költségcsökkentő műszaki tartalmi módosításokkal írják ki, vagy végső esetben módosítják a költségtervet.
A másik probléma, hogy ez a beruházás hitelből valósul meg. Az eredményhirdetés szerződéskötési kötelezettséggel jár, miközben a pénzügyi fedezet nem áll rendelkezésre. Ekkora összegnél a fedezet nem akarom-nem akarom kérdése.
Bízom benne, hogy a megtérülést is újra számolják, ami szerintem eddig is soha nem megtérülő volt, ezzel meg még végtelen is nőtt 10%-al! :-)
Lehet, hogy egyszerűbb és olcsóbb lenne a felcsuti kisvasutat meghosszabbítani Belgrádig... Legalább lenne rajta forgalom.
Egyébként meg soros...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html