A változtatásra egyrészt Andy Vajna filmipari kormánybiztos halála miatt volt szükség, és azért, mert lemondott Hegedűs Bálint forgatókönyvíró és egy helyettes tag, Medveczky Balázs televíziós szakember. Hegedűs Bálint a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatójaként tovább folytatja tevékenységét, Medveczky Balázs más irányú elfoglaltságai miatt márciustól nem tudja vállalni a helyettes tagságot - írja az Index.hu.

Mindennek nincs köze Andy Vajna filmipari kormánybiztosi pozíciójához: erre a posztra egyelőre nem neveztek ki senkit, így pillanatnyilag Havas Ágnes a Filmalap vezérigazgatójaként a filmszakma legmagasabb hazai képviselője. A kormánybiztosi poszt jövője nyitott kérdés, mivel azt gyakorlatilag Andy Vajna kedvéért hozták létre, a magyar filmipar működéséhez nincs rá feltétlen szükség. Hogy lesz-e újra ilyen hivatal, az csak a kormány szándékaitól függ.

Divinyi Réka forgatókönyvíróként olyan közönségsikereket írt meg, mint a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem, a Valami Amerika 2 és 3 vagy a BÚÉK, de az ő nevéhez fűződik a Pappa pia című rettenet is. Forgatókönyvírói tevékenységéért 2012-ben Balázs Béla-díjat kapott. 2017 óta Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanít.

Fekete Ibolya az 1980-as években forgatókönyvíróként kezdte pályafutását, 1995-ben készítette el első játékfilmjét, a Bolse Vita-át. Chico című filmjéért 2001-ben Karlovy Varyban elnyerte a legjobb rendező díját. A Balázs Béla-díjas alkotó legutóbbi filmje, az Anyám és más futóbolondok a családból nagy sikerrel ment a mozikban és fesztiválokon egyaránt. 2004 óta az Európai Filmakadémia tagja. Tanít a kolozsvári Sapientia Egyetemen és a Budapesti Metropolitan Egyetemen.

Zágoni Bálint a kolozsvári Filmtett Egyesület vezetője, 2009-től a Filmtettfeszt - Erdélyi Magyar Filmszemle főszervezője. 2007-től a Filmtett Workshop szervezője, 2013 óta a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál magyar programjának kurátora. Rendezőként és forgatókönyvíróként számos dokumentumfilmet jegyez, köztük a kolozsvári filmgyár történetét feldolgozó A Sárga csikó nyomában-t és a Janovics Jenő, a magyar Pathé című portréfilmet.

A döntőbizottság tagjai március 11-től
NévTitulus
Divinyi Rékaforgatókönyvíró
Fekete Ibolyafilmrendező
Havas ÁgnesFilmalap vezérigazgatója
Kálmán Andrásforgalmazási szakember
Kovács András Bálintegyetemi tanár, az ELTE Filmtudomány tanszékének vezetője
helyettes tag: Zágoni Bálintkolozsvári Filmtett Egyesület vezetője
Forrás: Filmalap