Megvan az új magyar ENSZ-nagykövet

Bogyay Katalin nagykövet, Magyarország eddigi állandó UNESCO-képviselője vezeti január 1-től hazánk ENSZ-képviseletét - jelentette be szerda este Kovács Ádám Zoltán, a Külgazdasági és Külügyminisztérium nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkára Párizsban, a nagykövet búcsúztatásán.
Inforádió, 2014. december 18. csütörtök, 07:51
Fotó: Reuters

Kovács Ádám Zoltán azt is közölte, hogy az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetében, az UNESCO-ban Magyarországot a jövő évtől Cséfalvay Zoltán képviseli, aki október 1. óta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) magyar állandó képviseletét is vezeti. Azaz a két párizsi székhelyű nemzetközi szervezet nagyköveti posztjait összevonja Magyarország. A kinevezések három évre szólnak.

"Bár Bogyay Katalin nagykövet öt év sikeres munka után búcsút mond az UNESCO-nak, nem hagyja el az ENSZ kötelékét: Párizsból New Yorkba költözik, ahol az ENSZ állandó magyar képviseletét fogja vezetni" - fogalmazott a párizsi nagykövetségen rendezett ünnepségen a helyettes államtitkár. Egy fontos és nehéz elvégzett feladat elismeréseként bíz a kormány Bogyay Katalinra egy még fontosabb és még nehezebb feladatot - hangsúlyozta.

Bogyay Katalin 2009 szeptember óta volt Magyarország nagykövete az UNESCO-ban, ahol 2011 és 2013 között a döntéshozó fórum, az általános konferencia elnöki tisztségét is betöltötte, amit Kovács Ádám Zoltán "a magyar diplomácia nagy sikerének" nevezett. Elmondta, hogy a Bogyay által vezetett "UNESCO-képviselet mérlege nagyon jelentős".

A helyettes államtitkár szerint a nagykövet számára a sokszínűség nem teher, hanem a közgyűlési elnöki mandátum három nagy irányvonalának inspirációs forrását jelentette, ezek pedig a sokszínűség védelme és népszerűsítése, a nemek közti egyenlőség, a nők szerepének hangsúlyozása a megbékélés és a béke folyamatában, valamint az UNESCO nagy céljainak fejlesztése volt a kulturális, tudományos és sportdiplomácia, azaz a puha erő segítségével.

Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója az izraeli-palesztin békefolyamat érdekében és a kulturális sokszínűség védelmében tett munkájáért a Béke fája című elismeréssel, Hedva Ser francia képzőművész szobrával tüntette ki Bogyay Katalint. A nagykövetek nevében pedig George Mina, Ausztrália állandó képviseletének vezetője a vallások és kultúrák közötti párbeszédért tett munkája elismeréseként a vallások együttéléséről ismert ausztráliai Toowoombában található Pure Land Learning College ajándékszobrát adta át a magyar nagykövetnek.

Bogyay Katalin Budapesten és Londonban végezte egyetemi tanulmányait. Színház- és zenekritikákat, könyveket írt, 1983-tól a Magyar Televízió szerkesztő-riportereként dolgozott, majd a kilencvenes években Londonban független televíziós producer, 1999-től az akkor alakult Londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója, 2006 június és 2009 április között az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára volt. Ez utóbbi minőségében a Magyar UNESCO Bizottság munkáját is felügyelte.

HOZZÁSZÓLÁSOK