A testület hétfői ülésén a tagok felhatalmazták Patyi András elnököt, hogy a megbízólevelet adja át Keller Lászlónak. Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese (képünkön) azt követően mondott le képviselői mandátumáról február közepén, hogy nyilvánosságra került: egy ausztriai bankszámlán több száz millió forintnyi pénze van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában.

A választási eljárási törvény szerint akkor, ha az országos listán megválasztott képviselő "kiesik", a helyére a jelölőszervezet - ebben az esetben a Magyar Szocialista Párt - 30 napon belül jelentheti be a mandátumot szerző jelöltet (aki szerepelt a párt országos listáján 2010-ben) az NVB-nél.

Az MSZP azonban nem jelezte az NVB-nek a 30 napos határidőn belül, hogy kinek kéri a megüresedett mandátumot, ezért a testület a pártlistán soron következő politikusnak adja ki a mandátumot.

Keller László 2013-ban kilépett az MSZP-ből. Az idei országgyűlési választáson függetlenként indul a Pest megyei 2-es számú, Budakeszi központú választókerületben.

A házszabály szerint a listán megüresedett mandátumot megszerző képviselő választási iratait a mentelmi, összeférhetetlenség, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság vizsgálja meg, amelynek eredményéről a bizottság előadója az Országgyűlés legközelebbi ülésén tesz jelentést. A mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja. A képviselő a mandátumvizsgálat eredményéről szóló határozat meghozatalát követően esküt tesz.