Megvan, melyik autósnak lesz olcsóbb az autópálya-használat

A jelenlegi elképzelések és árak alapján a viszonylag rövid utakat megtévő autósok járnának jól a használatarányos autópályadíj bevezetésével.
MTI-Eco, 2011. február 14. hétfő, 07:52
Fotó:

Az e-matrica fokozatos megszüntetése után, 2013-2014-től kilométerenként hat forintos útdíj bevezetését tervezi a kormány, de a politikai és társadalmi egyeztetés még hátravan - írja hétfői számában a Népszabadság. (Ez a hatforintos összeg a jelenlegi tarifák mellett 275 kilométeres távolságnál tesz ki annyi díjat, mint amennyibe az autók négynapos matricája kerül.)

A napilap a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) szakmai anyagaira hivatkozva számol be a kormány tervéről, amely használatarányos útdíj bevezetését tartalmazza. A folyamat indulási éve 2013-2014, befejezése, azaz az éves e-matrica megszüntetését követő útdíjfizetés 2017-2018-ra válhat esedékessé.

A kilométerenként hat forintos útdíjat az autópályákon közlekedő személygépkocsiknak és motorkerékpároknak kellene megfizetniük. A kamionok fizetési kötelezettsége ennél nagyobb lenne, a legnagyobb kamionoknak például 34 forintba kerülne egy kilométer megtétele.

Ugyanakkor a tervezett kilométerenkénti - kezdetben hat forintos - útdíj csak a gyorsforgalmi utak használata esetén terhelné az autósokat és a motorkerékpárosokat, legalábbis ezt írja a Népszabadság, támaszkodva a KKK-ban készülő tanulmányra.

Még semmi sem tekinthető biztosnak, a megtett úttal arányos útdíjrendszer kiépítésének ügyében - rögzíti a napilap, mivel a KKK koncepciója szerint az újfajta díjszedés "bevezetésének alapfeltétele a szakmai, politikai, társadalmi konszenzuson alapuló díjpolitika elfogadása".

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

JóskaPista, 2011.02.16 11:43

Nézzünk rá a térképre: mit is köt össze az autópálya?
Pestet a többi településsel.

Az átlag ember jellemzően alkalomszerűen a következőre veszi igénybe az autópályát: nyaralni megy, ügyet intézni a fővárosba. (Akik napi szinten használják nem négynapos matricát vesznek.)

Sikerült mindent Budapestre tenni, jellemző, hogy az Alkotmány Bíróság egy napot nem ülésezett Esztergomban, csak a fővárosban.

A 275 km pedig nem távolság, hanem út. Ugyanis nemcsak elmegy valahova az ember, hanem vissza is jön.
Ezért szépen húzzunk egy 140 km sugarú kört Bp. körül, aki ebben benne van talán jól járt, aki nincs, azzal kibaszott a zemberek kormánya.
Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs megszívtátok.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kaktuszpapa, 2011.02.16 09:11

A 6 az 6 Ft+ÁFA, vagyis nem hat, inkább 7,50 méghozzá nem a mai, hanem a két évvel ezelőtti áron, tehát már nem 7,50, hanem 10 körül. Ezt nem rémhírterjesztésnek hívják, hanem realitásnak, meg számtannak. Másrészt a kormány nem szorít meg, hanem bevételt növel és ezt meg is fogja tenni mindenáron. Ezt megint realitásnak hívják és bárcsak inkább rémhír lenne.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bogar511, 2011.02.15 12:58

Ember, érti? Ha kaktuszba ült, keljen fel gyorsan! a 6 az nem 8-10! Ezt hívják rémhírterjesztésnek!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kaktuszpapa, 2011.02.15 07:46

A társadalmi konszenzust ismerjük: kérdőív "egyetért-e Ön azzal, hogy az autópályadíj kilométerenként 6-8 vagy 10 forint+ÁFA legyen a személygépjárművek és 30-32 vagy 58 forint legyen a 3,5 t. feletti járművek számára?"
Ha a nem választ jelölte be akkor azzal felhatalmazást adott arra, hogy a díjat Matolcsi György Huba állapítsa meg." Köszönjük együttműködését.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html