Egy héten belül immár másodszor nyúlt a kormány a költségvetés általános tartalékához - amiben nincs semmi meglepő, hacsak az nem, hogy április végéig a kormány egy fillért sem költött a 90 milliárdos házipénztárából. A kormány tegnapi határozatával 3,6 milliárd forintot oszt szét az egyszerűsített honosításokkal - vagyis a kettős állampolgárság megadásával - kapcsolatos eljárásokra. A legnagyobb többlettámogatást - 1,8 milliárd forintot - a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala kapja - ez a szervezet felelős technikai ügyintézésért. A kormány arra is rábólintott, hogy a többletmunkára figyelemmel a hivatal 43 fős létszámemelést hajtson végre.

Az állampolgársági kérelmeket jellemzően a külképviseleteken nyújtják be - erre a munkára a külügyminisztérium 1,18 milliárd forintot kap, illetve a kormány engedélyezte 33 kiküldött diplomata foglakoztatását a külképviseleteken.

A kormány határozata szerint az ügyek gazdája a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 245 millió forintos támogatást kap a tartalékból, ám létszámbővítésre nem lesz lehetősége. Nem úgy a Katonai Biztonsági Hivatalnak - amely a honvédség nem hírszerző, hanem az elhárításért felelős - titkosszolgálata, ahol az állampolgársági ügyek kapcsán plusz két új álláshely létesül A kormányhatározat szerint erre a hivatal 20 millió forintot kap.

A parlament döntése szerint a 2011-es költségvetés 90 milliárd forintos általános tartalékkal hagyták jóvá - igaz a nevét átkeresztelték "rendkívüli kormányzati intézkedésekre". A tartalékban jelenleg 83,3 milliárd forint van.