A kormány döntése értelmében különleges eljárással épülhet meg a nemzeti futballaréna, ugyanis "stadion a stadionban" koncepcióval, a Puskás Ferenc Stadionon belül készül majd el az új létesítmény. A régi és az új stadion fala közötti gyűrűt beépítik, ide  edzőközpontokat, illetve üzleteket, kiszolgáló egységeket helyeznek el. Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos keddi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a 65 ezer néző befogadására alkalmas stadion építése várhatóan a jövő év végén kezdődhet, és a tervek szerint 2017 végén kerülhet átadásra. A beruházás 70-90 milliárd forintba kerül.

Több hónapos hazai és nemzetközi szakértői egyeztetés után elfogadta a kormány a Nemzeti Olimpiai Központ megteremtésének, vagyis a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójának és a körülötte létesítendő, számos sportlétesítményt tartalmazó sportpark építésének koncepcióját - közölte a Nemzeti Sportközpontok. A "stadion a stadionban" megoldással épülő új aréna és környezete szinte az összes olimpiai sikersportágat is kiszolgálja majd. A kormány 2011 őszén döntött egy új nemzeti labdarúgó-stadion felépítéséről.

Az elmúlt egy évben több száz tárgyalás, szakértői egyeztetés történt az új létesítményről. A beruházást lebonyolító Nemzeti Sportközpontok szakemberei hazai és nemzetközi sportszövetségek vezetőivel, a Magyar Olimpiai Bizottság irányítóival, az UEFA és a FIFA szakértőivel, sportközgazdászokkal, külföldi stadionok üzemeltetőivel, építészekkel, mérnökökkel és még sok más terület szakértőivel közösen alakították ki a beruházás végleges koncepcióját - mondta a Puskás Ferenc Stadionban megtartott sajtótájékoztatón Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos. Fontos szempontnak számított, hogy az új nemzeti stadion és a mellette felépülő sportpark az egészségmegőrzést és a szabadidős sportolást is támogassa.

Az elmúlt egy évben három koncepció "vetélkedett" egymással: a régi mellett, a régi helyén, a régiben. A szakértői egyeztetések során egyértelművé vált, hogy a magyar sportnak nem csak egy új labdarúgó stadionra, hanem egy, a többi sportágnak is otthont adó különleges helyre van szüksége. Így született meg a "stadion a stadionban" ötlete, ami a Nemzeti Sportközpontok szerint gyorsabb és költséghatékonyabb a korábbi elképzeléseknél. Az új nemzeti stadion alkalmas lesz a legrangosabb labdarúgó-mérkőzések, valamint nagyszabású koncertek megrendezésére, és egyben - a régi stadion lelátója és az újonnan épülő lelátó közötti rész befedésével - létrejön egy több tízezer négyzetméteres edzőközpont.

 

Az új nemzeti stadion funkciói:

- egy legmagasabb UEFA kategóriájú, legalább 65 000 fő befogadására alkalmas multifunkcionális stadion, amelyik a "stadion a stadionban" koncepció alapján épül fel

- edzőtermek, versenypályák: jégkorong, labdajátékok, asztalitenisz, vívás, ökölvívás, birkózás, és további küzdősportok

- sportolói és lakossági igényeket kielégítő fitneszközpont

- konferencia helyszín, mélygarázs, szálloda, sporthoz kapcsolódó kereskedelmi egységek, üzletek

- kivilágítható panoráma futópálya a stadion legfelső szintjén

A sajtóeseményen részt vett Giró-Szász András kormányszóvivő is, aki beszélt a Nemzeti Olimpiai Központ-beruházás további részeiről, többek között a Körcsarnok és a Millenáris Velodrom felújításáról, valamint a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok átépítéséről.

A Nemzeti Olimpiai Központ beruházás további részei:

- a Körcsarnok és a Millenáris Velodrom felújítása

- a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok átépítése

- egy úszó- és vízilabda versenyek lebonyolítására alkalmas létesítmény megépítése

- egy multifunkcionális edzéscsarnok kialakítása

- egy atlétikai versenyek megrendezésére alkalmas pálya megépítése, valamint egy fedett atlétikai edzőpálya létesítése

- kiszolgáló létesítmények, parkolók kialakítása