A jelenleg alapképzésre felvehető, államilag támogatott 56 ezer fős hallgatói keretszámot 49 600-ra csökkenti a kormány - tudta meg a Napi Gazdaság Online a szerdai kormányülés előtt. Információnk szerint az ülésen ezt a visszavágást fogja elfogadni a kabinet.

„A felsőoktatásban 2011-ben felvehető, államilag támogatott hallgatói létszámkeret csökken 2010-hez képest, amely nagymértékben erősíti az államilag finanszírozott helyekért folytatott versengést mind a diákok, mind a felsőoktatási intézmények körében, ezáltal hozzájárul a felsőoktatási ágazat minőségi színvonalának emelkedéséhez - idézi a Népszabadság szerdai száma a költségvetési törvény tervezetének általános indoklását.

A tervezet szerint az így kialakult versenyhelyzet növeli majd a hallgatók motiváltságát, így csökken majd a „nemzetközi összehasonlításban meglehetősen magas lemorzsolódási arány”, s így a felvételi keretszám csökkentése nem okozza majd az adott korcsoporton belül felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányának csökkenését. A tervezet kitér arra is, hogy az államilag támogatott keretszámon belül nő majd a felvehető hallgatók aránya a természettudományos, a műszaki, valamint az orvos- és egészségtudományi képzések esetében, a bölcsészet-, a társadalom-, illetve a gazdaságtudomány területein viszont csökken.

A lap emlékeztet rá, hogy a hallgatói létszám csökkentésének szándéka már az új felsőoktatási törvény – egyelőre nem hivatalos és a sajtóhírek szerint elsősorban a Professzorok Batthyány Köre által kidolgozott – koncepciójából is kirajzolódik. Az abban leírtak szerint ugyanis szigorodnának a felvételi követelmények – két emelt szintű érettségit kellene letenni, és a maximális felvételi pontszám minimum felét el kellene érni –, és nehezebb lenne bent maradni az egyetemen – egy tárgyat legföljebb kétszer lehetne fölvenni, és alkalmanként mindössze kétszer lehetne belőle vizsgázni. Az egyetemi karokon a jelenleginél jóval kevesebb, maximum 25 hallgató juthatna egy minősített oktatóra, a finanszírozásban pedig kevésbé számítana a jövőben a hallgatói létszám. Ezen előírások pedig együttesen egy kisebb hallgatói létszámmal működő felsőoktatás képét vázolják föl.