Mekkora lesz az országos béremelés?

Továbbra sem született megállapodás a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF); a munkáltatói oldal bruttó 3 százalékos emelést javasolt, a munkavállalói oldal azonban bruttó 9 százalékot szeretne - közölték a munkaadói és a szakszervezeti oldal képviselői pénteken a VKF tárgyalást követően.
MTI-Eco, 2015. november 27. péntek, 12:40
Fotó: Stockfresh

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára elmondta, hogy a munkaadók a minimálbér és a garantált bérminimum esetében is bruttó 3 százalékos emelést javasoltak. Ez azonban a személyi jövedelemadó jövőre tervezett 1 százalékpontos csökkentése miatt a keresetek nettó értékének 4,4 százalékos növekedését jelenti - tette hozzá.

A bruttó 3 százalékos növekedéssel számolva a minimálbér a jelenlegi bruttó 105 ezer forintról jövőre 108 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig az idei bruttó 122 ezer forintról jövőre 125 500 forintra emelkedne - fejtette ki a VOSZ főtitkára.

A munkavállalói oldalról Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke hangsúlyozta: a munkáltatói oldal felajánlása elfogadhatatlan, ma Magyarországon az alacsony bérszínvonal miatt bérfelzárkóztatásra van szükség, amihez a kormány segítségére is számítanak. A szövetség elnöke úgy fogalmazott: bruttó 9 százalékos keresetnövekedést tartanak reálisnak, amivel 2016. január 1-től a minimálbér 114 500 forintra, a szakmunkás bérminimum pedig 133 ezer forintra emelkedhet.

A költségvetés májusi elfogadásával a kormány nagyon szűkre szabta a szociális partnerek mozgásterét, éppen ezért a bérfelzárkóztatáshoz mindenképp szükség van a kormányzat segítségére is, mert a munkáltatók egyedül nem viselhetik ennek a terhét.

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzéséért felelős államtitkára a pénteki VKF-ülésen elmondta, hogy a kormány december 2-án tárgyal a minimálbér emeléssel kapcsolatos kérdésekről - közölte a MaSzSz elnöke, aki szerint reális esély van arra, hogy a kormány segítséget nyújt a bérfelzárkóztatáshoz.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antisoros, 2015.11.27 12:42

fejtette ki a VOSZ főtitkára.



..ez a nagyfejű -hadarós hülye elmehet az anyjába ..10 % -os béremelés minimum ,5 évig ,minden évben !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html