Mellár: Magyarországon a helyzet tovább romolhat

A magyarok mindössze 19 százaléka számít arra, hogy 2012-ben csökken hazánkban a munkanélküliség, 46 százalék a helyzet további romlására számít, a válaszadók 35 százaléka pedig nem vár változást a munkaerő-piaci helyzetben - derül ki a Policy Solutions legfrissebb közvélemény-kutatásából, amelyet az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az intézet közös csütörtöki rendezvényén hozott nyilvánosságra. A lakosság illúzióvesztését jelzi, hogy a többség szerint a helyzet javításában az EU sem tud segítséget nyújtani.
NAPI, 2011. október 28. péntek, 13:45
Fotó: Napi.hu

A felmérésből továbbá kiderül, hogy Magyarországon a lakosság 44 százaléka gondolja úgy, hogy az Európai Unió támogató szerepet tud betölteni a munkahelyteremtésben, míg a megkérdezettek 52 százaléka szerint uniós tagságunk nem segít ebben, s ez a csatlakozáshoz képest illúzióvesztést is jelez.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Policy Solutions elemző intézet által szervezett "Európa jövője" című vitaestsorozat első állomásán, amelyet  "Hogyan jönnek létre új munkahelyek?" címmel rendeztek meg, Andor László uniós biztos és Mellár Tamás, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára igen ambíciózus célkitűzésnek nevezte a tíz év alatti egymillió új munkahely létrehozását.

Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa felhívta a figyelmet arra, hogy a közvélemény percepciója nem feltétlenül tükrözi a valós helyzetet. Rámutatott arra, hogy az Európai Unió forrásainak jobb felhasználása komoly lehetőséget, kitörési pontot jelenthet Magyarország számára a munkahelyteremtés terén. A biztos szerint Magyarországon az elmúlt másfél évben történtek olyan lépések - például a társasági adó csökkentése, de akár ide tartozhat a forint gyengülése is -, amelyek növelhetik a munkahelyek számát, ugyanakkor ezt ellensúlyozzák olyan kormányzati intézkedések, mint az új adónemek kivetése vagy a devizahiteles-probléma. Andor kiemelte, hogy a magyar kormány gazdasági és munkahelyteremtési céljai a legambiciózusabbak Európában, egyelőre nyitott kérdés azonban, hogy ezek 2020-ig valóban megvalósíthatóak-e.

Nagy a kormányok felelőssége

Andor szerint a foglalkoztatási helyzet alakulásában a nemzeti kormányoknak a legnagyobb a felelősségük, és bár az EU lehetőségei korlátozottak például az USA-hoz képest, az Európai Szociális Alap kifizetéseinek az elmúlt időszakban tízmillió kedvezményezettje volt, ezzel pedig 2010-ben kétmillió új munkahely jött létre az Európai Unióban. Az uniós biztos szerint erősíteni kell a közösségi politikát, a kohéziót az EU tagországai között, enélkül ugyanis lehetetlen felszámolni a munkanéküliséget, amelynek tartósan 10 százalék feletti aránya elfogadhatatlan.

Bírálta a kormány gazdaságpolitikáját az "Európa Jövője" vitaesten Mellár Tamás közgazdász. A Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke szerint a jövő évi költségvetés alapján 2012-ben nemhogy százezer - ez kellene ahhoz, hogy a kormány célkitűzése teljesüljön - de tízezer munkahely sem jön majd létre Magyarországon. A közgazdász szerint a kormány által indított közmunkaprogram helyes célkitűzés, de csupán kármentés, amely önmagában nem képes tartósan megoldani a foglalkoztatási gondokat.

Stratégiai hiba a forráskivonás a felsőoktatásból

Mellár szerint stratégiai hiba, hogy a kormány a Széll Kálmán terv alapján 88 milliárd forintot készült kivonni a felsőoktatásból. Az egyetemi tanár hangsúlyozta, hogy az oktatási reformokra égető szükség van, de az ilyen mértékű pénzkivonás kifejezetten negatív hatással lehet a gazdaságra.

A közgazdász elhúzódó pénzügyi válságra számít szerte a világon, ugyanis szerinte jelenleg nem adottak a feltételek egy olyan jellegű technológiai váltáshoz, amely például a harmincas- vagy a kilencvenes évek eleji recessziónak véget vetett. Magyarországon ráadásul tovább romolhat a helyzet: "a kormány ugyanis nem találta meg a foglalkoztatás növelése felé elindító lépéseket" - összegezte véleményét Mellár.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

yooseph, 2011.11.01 09:08

Magyarországot is újjá kellett építeni mégpedig Marshall hitel nélkül!
Sőt ami volt azt is kilopták pl. Németországba (is).
Nálunk nem dolgozott bevándorló.
A kórházakban a cigányok lopnak szét mindent ami mozdítható a legnagyobb értékeket pedig a zsidó főorvosok csak azt láthatatlanul teszik. Most lehet rasszistának tartani nyugodtan én is csak őszintén megírom amit látok.
Különben lehet hallgatni a "kurvaországra" és "el lehet menni". mondjuk az a legkönnyebb. Utána lehet vissza jönni, mint Puskás Öcsi és sztárként élősködni az itt maradt többség megtermelt javaiból.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

odie71, 2011.10.31 18:23

Na öcsém te már indulhatsz is... @RealMan:
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

oldwiseman, 2011.10.31 15:37

@yooseph: Figyi, sztem nem hazaárulózni kéne azon honfitárasid, akik "csak" őszintén megírják -hisz 40 évesként, főként olyanként, aki eddig nem lábbal szavazott, pedig '89-ben 3 hónapig kintéltem az NSZK-ban és bízva az országomban, visszatértem!-, mi is a gáz itten. Lehet, hogy mi nagyon jól terhelhetőek vagyunk, de pl úy lopunk -tisztelet a kevés kivételnek- mint a szarkák! Halihó, kórházakban lelopják a csaptelepet, mosdókagylót, wc csészét, egyáltalán mindenhol mindent,ami mozdítható, ami pedig nem, azt nemes egyszerűséggel szétverik! Miről beszélsz te itt?? A német melós az '50-es,'60-as években újjáéptette a szarrá bombázott NSZK-t, ill a Szovjet blokád alatt tartott Nyugat-Berlint! Ja, hogy a késöbbiekben sok szaros, mocskos melót nem végzett el, hanem helyette a sok Török, Jugó és egyéb éhenkórász pitizett az aljamelóért?! Miért, te nem lökted, löknéd oda a szarpucolást mondjuk az Afgán menekülteknek,he? Nem légy már ekkora álszent, baszki... Az NSZK letett "valamit" az asztalra, pl. az EU torony magasan legnagyobb értéket előállító gazdasága, ezért talán van joguk osztani az észt és leosztani a lapokat!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

traktoros, 2011.10.31 15:12

@yooseph: úgy látszik mérges vagy,mert Seehofer miniszterelnök.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

yooseph, 2011.10.31 15:03

Ennyi hazaáruló hozzászólást régen olvastam. Az ilyen emberek takarodjanak is el hazánkból és bevándorlóként élje az életét még az unokája is! A német munkás sokkal kisebb mértékben terhelhető, mint a magyar. A magyar kvalifikált munkaerő nagyság renddel több tapasztalattal rendelkezik a körülmények miatt és probléma megoldó képessége is mérhetetlenül jobb, mint a németé. Az, hogy Németország nacionalista gazdasági hatalmánál fogva kihasználja a térség - köztük Magyarország - gazdasági potenciáljait nem jogosítja fel arra, hogy untermensch-ként bánjon a lakosaival. Merkel asszonyság arra legyen büszke, hogy annyira behódolt a nemzetközi színtéren garázdálkodó pénzügyi szervezeteknek, hogy Horst Seehofer bajor kancellár már leköpni sem hajlandó.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html