Mely termékért kell többet fizetni a piacon?

Amíg az élő állatok és állati termékek ára majd 9 százalékkal nőtt, addig a növényeké 1,7 százalékkal csökkent – közölte szerda reggel a Központi Statisztikai Hivatal.
NAPI, 2012. augusztus 15. szerda, 09:30
Fotó: Napi.hu

Júniusban 7,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni a gabonafélékért, mint egy évvel korábban, az előző hónapokhoz képest viszont stagnált a búza és a kukorica ára. A zöldségfélék termelőiár-indexe 16 százalékkal nőtt egy év alatt, ebből is kiemelkedik a zöldpaprika, amely 42,7 százalékkal lett drágább ennyi idő alatt.

A gyümölcsök öthavi fordulatot bemutatva ismét drágultak, mégpedig 7,3 százalékkal egy év alatt, aminek fő oka a cseresznye és a meggy piaci ára, az almáé viszont 11,3 százalékkal elmaradt a tavalyitól.

Drágultak a húsok, a vágóállatok például 10,8 százalékkal egy év alatt: a sertés kiugró 20,7 százalékos növekedést produkált, míg a marha 1,6 százalékosat. A vágócsirke ára két év óta hónapról-hónapra folyamatosan növekedett, így kilónkénti felvásárlási ár a 2010. júniusi 210 forintról 264 forintra nőtt ez év júniusában.

2012 júniusában az állati termékek ára, az élő állatok áránál sokkal lassabb ütemben, 4,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ennek hátterében az áll, hogy a tej felvásárlási árának emelkedése - az elmúlt két év folyamatos növekedését követően - a túltermelés miatt megtorpant, majd három hónap alatt megközelítőleg 10 százalékot esett. Ennek következtében a felvásárlási ár literenként 82 forintra esett vissza. Az étkezési tyúktojás árának növekedése is megállt, és a februári szintre csökkent. Mivel tavaly az ár decemberben hirtelen kezdett el emelkedni, ezért az alacsony év eleji bázishoz viszonyítva így is 39,9 százalékos az árnövekedés.

A termelői és ráfordítási árak

Amennyiben a termelői árakat vesszük figyelembe, úgy 8,1 százalékkal csökkent a gabonafélékért fizetett összeg. Ezzel szemben összességében drágultak a gyümölcsök, mégpedig 0,7 százalékkal, ám ennél is nagyobb mértékben 12,5 százalékkal nőttek az élő állatok és állati termékek árai.

Az év első hat hónapjában a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai az előző év azonos időszakához viszonyítva 5,2 szézalékkal nőttek, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 5,5, és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 3 százalékos növekedéséből tevődött össze.

A folyó termelőfelhasználáson belül a jelentős súllyal rendelkező energia ára 8,9 százalékkal nőtt, a műtrágya 17,3 százalékkal kerül többe, a takarmányok ára stagnált (0,2 százalékkal csökkent), míg a mezőgazdaságigép-beruházások ára 3,8, az épületberuházások pedig 1,9 százalékkal emelkedtek.

HOZZÁSZÓLÁSOK