Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az eurózóna gazdasága négy éve nem látott ütemben, 0,6 százalékkal esett vissza a negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest. A Reuters által megkérdezett 61 közgazdász 0,4 százalékos átlagos csökkenést jósolt. A recesszió ezzel tartóssá kezd válni az eurótérségben, ugyanis ez volt a harmadik egymást követő negyedév, hogy visszaesést mértek − ráadásul gyorsuló üteműt. Az egész éves visszaesés mértéke tavaly 0,5 százalék volt.

Az Európai Unióban sem sokkal jobb a helyzet, igaz, itt a közös pénzt nem használó kisebb országok közül sokan messze felülteljesítették az átlagot. A 27 tagállamban az eddig ismert adatok szerint 0,5 százalékos volt a zsugorodás a megelőző negyedévhez képest.

Német fordulat

Különösen kiábrándító képet fest a közös térség korábban szinte egyedüli üdvöskéjének számító német gazdaság, ami a külső konjunktúra hanyatlása miatt a várt 0,5 százalékos visszaeséshez képest 0,6 százalékkal zsugorodott a negyedév során. Az exportszektor mellett a gépipari beruházások is elmaradtak az előzetes becsléstől, ami a tegnapi Eurostat-közlés után kifejezett pánikot keltett a piacon, az eurót fél százalékponttal nyomták le a dollárhoz képest.

Az aggodalom oka, hogy az év elejére várt fordulat most már korainak tűnik néhány befektető szemében, pedig ahogy arra az elemzői kommentek azért igyekeztek felhívni a figyelmet, a legfrissebb januári előretekintő PMI-indikátorok azt mutatják, hogy a német, sőt a spanyol és esetleg az olasz gazdaság is túljuthatott a nehezén.

Franciaországra ez kevésbé igaz, amely a tavalyi utolsó hónapban az előzetesen várt 0,2 százalék helyett 0,3 százalékkal zsugorodott, ráadásul az első két negyedévi adatot visszamenőleg módosítani kellett 0,1-0,1 százalékos csökkenésre. Emiatt a francia gazdasági miniszter jelezte, hogy lassabb lesz az idei kilábalás, és bajok lehetnek a deficitcél tarthatóságával, ami nyilván azt jelenti, hogy a növekedési pályát torzító költségvetési kiigazításra lesz szükség. Valószínűleg módosítani kell majd az idei évre tervezett 0,8 százalékos növekedési célon is.

A francia statisztikai hivatal közlése szerint az élelmiszeripart leszámítva valamennyi feldolgozóipari alágban súlyos visszaesést mértek, így a szektor az előző havi 0,9 százalékos növekedésről meredek, 2,3 százalékos mínuszba fordult. Olaszországban hatodik negyedéve esik a GDP, a tavalyi utolsó negyedévben 0,9 százalékos volt ennek mértéke, és mivel elhúzódó költségvetési korrekció van az országban, nem látszik, hogy mikor érheti el a gödör alját. Igaz, itt a február 25-i választásokat követő gazdaságpolitikai bizonytalanság nehezíti a pontos előrejelzést.

Enyhül a spanyol nátha

Spanyolországban két hete tették közzé a 0,7 százalékos negyedéves csökkenést, itt viszont jó hír, hogy az Európai Bizottság lazított a hiánypályán, így elméletileg idén stabilizálódhat a térség negyedik legnagyobb gazdasága, ami nyilván sokat segítene a szomszédos Portugálián is, ahol viszont majdnem 2 százalékkal esett a negyedik negyedévben a bruttó hazai termék.

Bár a legfrissebb előrejelzések még azzal számolnak, hogy a német gazdaság az idei első negyedévben már növekedni fog, még az optimistább prognózisok is visszaesést várnak az eurótérségben. Ráadásul most a németek teljesítményét is szkepszis övezi. Bár az idei egész évre továbbra is növekedést vár Carsten Brzeski, az ING elemzője, a tegnapi adatok láttán azt közölte a Reutersszal, hogy borzalmas ez a teljes körű zuhanás, egyelőre nyoma sincs a stabilizációnak.

A német adatokat kiábrándítónak nevezte Anita Paluch, a Gekko Capital elemzője is, míg Jörg Kraemer a Commerzbanktól azt hangsúlyozta, hogy szerinte az adósságválság idén enyhülni fog és a globális konjunktúra is felívelő szakaszba válthat, ezért idén növekedés lesz az eurótérségben. Átmenetinek nevezte a visszaesés mértékét Andreas Rees, az Unicredit közgazdásza is, aki szerint Németország nem csúszik elnyúló recesszióba, hanem gyorsan kijön a gödörből. V alakú német kilábalást vár Christian Schulz, a Berenberg bank közgazdásza is.

Megosztott KKE

A kisebb országok vegyes képet mutatnak: Hollandia és Ausztria recesszióban ragadt, a közép-európai térségben viszont többek pozitív meglepetéssel szolgáltak, így növekedést mértek Szlovákiában, a Baltikumban, Bulgáriában, és meglepő elrugaszkodás történt Romániában is.

Lengyelország majd csak március 1-jén teszi közzé adatait, ami − már csak a méreténél fogva − fontos képet fog adni a térség egészének állapotáról. Magyarország mellett súlyos visszaesést az exportszektor gyengélkedése és a költségvetési kiigazítás miatt Csehország könyvelhetett el, itt 1,7 százalékos volt a csökkenés.