Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 4cast nevű vezető gazdasági-pénzügyi elemzőház szakértői közölték: az eddig ismertté vált aktivitási adatok gyenge negyedik negyedévi GDP-teljesítményre vallanak. A növekedés fő hajtóerejét jelentő feldolgozóipar például "zuhanórepülésbe" kezdett 2012 végén, és a szolgáltatási szektor is változatlanul szenved a költségvetési szigortól, valamint a gyenge munkapiaci helyzettől és a visszaeső hitelkiáramlástól.

Mindezt egybevetve a 4cast szakelemzői 2,8 százalékos éves összevetésű GDP-csökkenést várnak a tavalyi negyedik negyedévre az így számolt 1,5 százalékos harmadik negyedévi mínusz után.

A ház ugyanakkor az infláció meredek múlt havi csökkenését is várja: előrejelzése szerint a teljes kosárra számolt tizenkét havi ütem 3,9 százalék volt a decemberi 5,0 százalék után. A 4cast elemzői szerint e jelentős lassulás fő tényezője a tavalyi áfaemelésből eredő bázishatás. A cég szerint ugyanakkor a háztartási áram- és földgázdíjszabás 10 százalékos januári csökkentése még nem jelenik meg a januári fogyasztói árindexben, mivel az ezt tükröző számlákat csak februárban kézbesítik.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai szerint is arra vallanak a havi aktivitási adatok, hogy a tavalyi negyedik negyedévben mélyült a magyarországi recesszió. A ház a saját számítási módszere alapján éves szintre vetítve 2 százalékos visszaesést vár 2012 utolsó három hónapjára a harmadik negyedévben mért 1,5 százalékos GDP-csökkenés után.

A teljes kosárra számolt tizenkét havi infláció a JP Morgan londoni elemzőinek várakozása szerint 4,1 százalékra lassult a múlt hónapban a decemberi 5,0 százalékról. A cég szerint az infláció várható jelentős csökkenése csaknem teljes egészében a tavaly januári áfa-emelés bázishatásából ered. A JP Morgan szakértői is hangsúlyozták előrejelzésükben, hogy a közműszolgáltatások 10 százalékos árcsökkentése csak februárban jelenik majd meg az inflációs adatsorban.

A Goldman Sachs bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott elemzői 3,8 százalékos tizenkét havi inflációt jósoltak januárra, ugyancsak elsősorban a tavalyi adóemelés bázishatásait megnevezve a várt lassulás elsődleges tényezőjeként. A tavalyi negyedik negyedévi GDP-becsléssel kapcsolatban a ház londoni közgazdászai - szezonális és naptári kiigazítással számolva - 0,2 százalékos negyedéves összevetésű gazdasági visszaesést várnak a tavalyi utolsó három hónapra, és ez az ő számítási modelljük alapján éves összehasonlításban 1,8 százalékos negyedik negyedévi GDP-csökkenésnek felelne meg. A múlt év egészére a Goldman Sachs londoni elemzői átlagosan 1,5 százalék körüli GDP-mínuszt valószínűsítenek.

A cég prognózisa szerint a magyar gazdaság teljesítménye az idén is csak stabilizálódni fog, 2013 egészében zéró átlagos növekedést produkálva, és jövőre várható élénkülés. A Goldman Sachs 2014-re 1,2 százalékos gazdasági növekedést vár Magyarországon.

Az egyik legnagyobb citybeli gazdasági elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai befektetőknek összeállított legújabb régiós helyzetképükben közölték, hogy az általuk használt növekedéskövető mérési modell - "GDP tracker" - alapján a magyar gazdaságban 2 százalék körüli éves összevetésű visszaesést valószínűsítenek a tavalyi negyedik negyedévre.

A ház ez év egészére 0,5 százalék körüli további GDP-csökkenéssel számol Magyarországon. Ez az egyik legborúlátóbb prognózis a City elemzői közösségén belül, ám más nagy londoni házak sem zárják ki a stagnáláshoz közeli idei magyar GDP-teljesítményt, sőt a recesszió folytatódásának lehetőségét sem.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) idei első regionális előrejelzésében az általa 1,5 százalékosra becsült tavalyi visszaesés után 2013 egészére 0,1 százalékos további GDP-csökkenést jósolt a magyar gazdaságban. Az idei magyarországi prognózist a bank jelentősen, 0,5 százalékponttal rontotta előző - tavalyi utolsó - térségi jelentéséhez képest, abban ugyanis még 0,4 százalékos idei magyar GDP-növekedési előrejelzés szerepelt.

Az új magyar prognózishoz fűzött elemzésében az EBRD kiemelte, hogy a magyarországi beruházási ráta a legalacsonyabbak között van az EU egészében, és ezt elsősorban a magánszektor hitelellátásának folyamatos zsugorodása okozza. A hitelkihelyezés visszaesésének oka az EBRD szerint az, hogy a magyar bankszektorban a leggyorsabb a kitettségek leépítési folyamata az EBRD működési országcsoportjának egészét tekintve.